Síri csendben, rezzenéstelen arccal bámulják a monitorokon a külföldi újságírók az óriás-toronyugrás eseményeit.
Sok mindennel jól lehet lakni ebédidőben. A tévés és online újságírók, technikusok a délelőtti feladatok után, déltől egyik röviden megfordultak a Duna Aréna sajtó-munkaállomás rideg termében, de egy kemény mag maradt, mert a számtalan nagy monitoron azt látták, ahogy egymás után pottyannak a hölgyek a Dunára épített medencébe az óriás-toronyugrás versenyein, „mint a száraz füge” (by Nincs kettő négy nélkül – Bud Spencer, Terence Hill, lovaglós-műesős jelenet a riói tengerparton).
Tátott szájjal, hosszan figyelték, ahogy a háttérben a képernyőn elhalad lentről fölfelé a Parlament impozáns épülete, néha bevillan a Lánchíd és a Gellért-hegy, és játékosan fodrozódik a széltől zöldessé váló Duna.
http://mno.hu/
És ami még csúcs ebben: maguk az óriás-toronyugró hölgyek is önmagukból kivetkőzve, boldogan mosolyogva, szinte ugrálva integetnek ugrásuk előtt a közönségnek és az egész városnak.
Mi ez, ha nem nettó országimázs? Ránk irányította figyelmét a világ sportrajongó része, sokan idejöttek, lelátókat töltenek meg, és felhőtlenül szórakoznak nálunk, míg mi (vagy legalábbis sokan közülünk) egymást öljük itthon. Persze, mint ezt vb-nyitó vezércikkemben is írtam, el kell számoltatni a rendezőket a költségekkel kapcsolatban, de nem töltheti ki agyunk és lelkünk minden szegletét a totál gyanúsan szétfolyatott milliárdok elszomorító híre.
http://mno.hu/
Van ideje a gyermeki örömnek, a szájtátásnak és a büszkeségnek is – amitől ebédidő ide vagy oda, bizony eléggé jól lehet lakni.
Az óriás-toronyugrás szabályairól, helyszínéről ITT írtunk.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
