Az Úszó Nemzet Programon keresztül évente 42 városban 45 ezer gyerek tanul meg úszni, a versenyrendszerbe pedig 2024-ben már 971 gyerek lépett be – erről beszélt az InfoRádióban a program szakmai vezetője, a Nemzetközi Úszószövetség Úszótechnikai Bizottságának tagja.
„A Minden Gyermek Tanuljon Meg Úszni programból fejlődött ki az Úszó Nemzet Program, és mindkettőnek hasonlóak a céljai. Az előbbi abszolút a Magyar Úszó Szövetség tagszervezetein belüli úszásoktatás támogatását, a versenyző-leigazolás serkentését biztatott támogatni, utóbbi pedig egy ennél sokkal nagyobb volumenű, hetente jelenleg 45 ezer gyermeket ingyenes úszásoktatását támogató program 42 városban” – mondta az InfoRádióban Szájer Péter, a program szakmai vezetője, a Nemzetközi Úszószövetség Úszótechnikai Bizottságának tagja, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem egyetemi docense.
Mindkettő a Magyar Úszó Szövetség fennhatósága alá tartozik – szögezte le a szakember. A Minden Gyermek Tanuljon Meg Úszni program 2013-ban indult útjára kiemelt sportágfejlesztéssel, és Szájer Péter úgy véli, szükség volt rá a későbbi programhoz. A Minden Gyermek Tanuljon Meg Úszni jelenleg az egyik alappillére a Versenysport Fejlesztési Programnak a szövetségen belül. A programvezető hangsúlyozta:
fontos a folyamatos utánpótlás biztosítása, hogy minél szélesebb bázisa legyen az úszósportnak, és ehhez szükséges támogatni, hogy az egyesületek minél több gyereket le tudjanak igazolni.
A szakember szerint az Úszó Nemzet Programnak is hasonló a célja, a rendszer viszont teljesen más, hiszen az óvodások, iskolások számára a teljes tanmenetet, a személyszállítást, a felszerelések kiosztását, és az oktatók szerződtetését is a Magyar Úszó Szövetség koordinálja, míg a Minden Gyermek Tanuljon Meg Úszni esetében támogatást kapnak az egyesületek egy bizonyos szempontrendszer alapján, amiből fedezni tudják a felmerülő költségeket.
Szájer Péter kiemelte: ma Magyarországon az Úszó Nemzet Programon keresztül 45 ezer gyerek járhat ingyenes úszásoktatásra 42 városban, amik további, környező 236 települést is lefednek. Az oktatás három korosztály, nagy csoportos óvodások, illetve első és második osztályos tanulók számára elérhető ingyenesen. A szakember azt is leszögezte, hogy
az ingyenesség a személyszállításra és a felszerelésekre is vonatkozik.
Úgy véli, a program egyik legnagyobb előnye, hogy olyan hátrányos helyzetű családok gyermekei is megtanulhatnak általa úszni, akiknek egyébként erre soha nem lett volna lehetőségük.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


