Petra Pellegrini köztársasági elnök és Richard Takáč mezőgazdasági miniszter értékelte a száj- és körömfájás leküzdésére irányuló intézkedéseket. A járvány márciusban ütötte fel fejét Szlovákiában. Az államfő szerint a válságkezelés „példás” volt, az Európai Bizottság és a FAO is „jelesre” értékelte az ország fellépését. A mai sajtótájékoztatóból kiderült, hogy mennyi állatot öltek le, és hogyan is állunk kártalanítás terén…
Pellegrini szerint járvány megfékezésének kulcsa a gyors reagálás, az állami szervek közötti koordináció és a meglévő nemzetközi protokollok szigorú betartása volt. A vírus terjedése hat gócra és egy veszélyeztetett gazdaságra korlátozódott.
Több mint 8500 állatot öltek le.
A járvány elleni védekezés során összesen körülbelül 8500 állatot kellett megsemmisíteni. 300 kisgazdaságoké volt, a többi nagy farmok állatai voltak. A fertőzés következményeit súlyosbította, hogy a meglévő állati hulladékfeldolgozó nem volt képes ekkora mennyiség feldolgozására, ezért az állati tetemek egy részét katonai területeken ásták el.
A belügyi és védelmi tárcák irányítása alatt több ezer tűzoltó, katona, rendőr és pénzügyőr vett részt a logisztikában és a járványügyi zár intézkedésekben.
Megindult a gazdák kártalanítása
A kistermelők – elsősorban azok, akik a 3 km-es védőzónán belül vesztették el állataikat – már megkapták a teljes értékű kártalanítást. Mint Takáč miniszter fogalmazott: „ha egy 100 kilós sertést kellett elpusztítani, az érte járó összegből új 100 kilós sertést lehetett venni”.
A nagyüzemi gazdaságok részleges biztosítási kifizetések után most pályázhatnak uniós és állami támogatásra. A meghirdetett program célja, hogy ezek a gazdaságok újratelepíthessék állományukat, helyreállíthassák a fertőtlenítő rendszereket, és pótolják a megsemmisített infrastruktúrát. A rendelkezésre álló összeg mintegy 40 millió euró, de a tárca becslése szerint a végső összeg valószínűleg 20–25 millió euró körül alakul.
Jövőbeni kihívások és hoaxok elleni küzdelem
A járvány kezelése során több alkalommal tapasztalták, hogy gazdák nem tartották be az előírásokat, ezért ellenőrzéseket, drónos megfigyelést és szankciókat alkalmaztak. Emellett a hatóságok hangsúlyozták a közösségi médiában terjedő álhírek elleni küzdelem fontosságát.
Az elnök és a miniszterek szerint a járványhelyzet bebizonyította, hogy Szlovákia intézményei képesek krízishelyzetek hatékony kezelésére. A jövőben ugyanakkor szerintük szükség van egy új kafiléria vagy mobil hulladékfeldolgozó kapacitás kialakítására is.
Körkép.sk
Nyitókép forrása:
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


