Több mint harminc polgármester és városvezető a Nagyszombati kerületből nyílt levélben kérte Robert Fico miniszterelnöktől, hogy haladéktalanul zárják ki azokat a területeket a tervezett állati tetemek elásására szolgáló helyszínek közül, amelyek települések közelében vagy ivóvízbázisok környezetében találhatók. Az aláírók között van a levél kezdeményezője, Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke, valamint Patrik Voltmann alelnök is.
„Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a biológiai hulladék elhelyezéséről szóló döntések során nem történik egyeztetés az önkormányzatok képviselőivel, továbbá, hogy olyan területek merülnek fel, amelyek veszélyeztethetik a lakosság egészségét vagy szennyezhetik az ivóvízbázisokat. Mélyen meg vagyunk győződve arról, hogy a lakosság egészségének és a környezet védelmének minden helyzetben elsőbbséget kell élveznie a rövidlátó döntésekkel szemben”
hangsúlyozta Viskupič. Hozzátette, hogy a kormány rendelkezésére állnak speciális rendeltetésű, több ezer hektárnyi területek, amelyek alkalmasak lennének az olyan járványhelyzetek kezelésére, mint a száj- és körömfájás.
A polgármesterek szerint a nem megfelelő helyszínek közé tartozik például a Galgóc (Hlohovec) melletti Vlčie hory nevű hulladéklerakó is, amely környezeti terhelésként van nyilvántartva. A laboratóriumi vizsgálatok jogellenes hulladék jelenlétét, valamint a periódusos rendszer szinte minden kémiai elemének nyomait mutatták ki.
A nyílt levelet aláírta Galgóc polgármestere, Ivan Baranovič és a közeli Pastuchov település polgármestere, Daniel Tejkal is. A lerakóval külön napirendi pontként foglalkozik a galgóci városi képviselő-testület mai ülése is, amelyen több, a levél aláírói közül is részt vesz, köztük a megyei elnök Viskupič.
SITA
Nyitókép: SITA/Milan Illík
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


