Szaggatni kell az eget s a rácsot

Szaggatni kell az eget s a rácsot

Nem kimondottan nyári kaland ez a könyv, mely szembe jött velem a könyvespolcaim között. Nem első eset, mégis körbepillantottam, hova ülhetnék, hogy alább ne essek? Hamar megtudtam, miről is szól ez a 150 oldal a második világháborút követő időnkben. Azok az évek ugyanis, amelyeket le és túl kellett élnünk a szovjet kommunista diktatúra idején dagadó Romániában vagy a maradék Magyarországon, a rettegett zászlólengetés, ön- és másokat dicsőítő, pokollegendásító idő volt.

Megéltem jókora dézsával belőle, nem tálalom tehát, hiszen nem egyedül. Százezrek élték velem vagy nélkülem. Az viszont meglephet bárkit, hogy most kezébe kerül egy könyv 1990-ből, Csikós György tollából és egy az egyben, napról és szóról szóra a sztálinista, őrjöngő őrség sajátosságairól, annak élményeiről meg halálnemeiről. Ami hihetetlen, azt is próbálja az ember megközelíteni, hogy meg ne tagadná a valóság önmagát az ember előtt. A könyv címe: Csikós György: Tizenhárom év a Kreml kazamatáiban. Budapesten jelent meg 1990-ben, a Pallas Kiadó gondozásában. Akkoriban vásárolhattam, hiszen 1988-ban mentem és maradtam Budapesten. Hogy mekkora megkönnyebbülést jelentett a román műanyag-demokrácia számára ez a döntés, nem latolgatom. Tény viszont, hogy mind a magyar, mind a román, bolgár, lengyel s a többi szocialista demokrácia a Szovjetunió fattyú gyermeke volt. Erről az eredendő gyilkos diktatúráról szól a könyv, pontosabban annak belső, hasonlíthatatlan gépezetéről: Sztálin személyes védelmi készültségéről.

Most olvastam el az 1990-ben megjelent könyvet, végedes végig irtózattal és dühvel körítve magam körül is a létező világot, melyben annyi mindent kibírtunk, Sztálin őrjöngve halált osztogató terroruralmát. Igen, ígyen ám, ugyanis az öcsikés, kisebb országocskák s hazácskák, mint a magyar, a román stb., mindent megtettek, hogy hasonlókká váljanak, és úgy mennybe menendők ám. Mások halála? Ugyan, kedves elvtársaim.

A Sztálint védő komplexum az emberek nevét is törölte! Egy betű plusz egy szám, számok, ennyi az őr, aki ha jobb lábbal indult, vagy ellene szólt a huzatnak, mehetett egy intés nyomán a halálba. Kivégzések mindennap. Elítélt: m-27. Még a madár szárnya sem rebben a szovjetben, ahol a Kreml palotája egész várrendszert tartott maga alatt! – a föld alatt. Sztálin „csupán” annyiban volt jelen, amennyiben a Betű plusz szám élt vagy halt – érette és miatta.

A könyvet az ottani, egykori jelen levő őrök, betű plusz számsor nevű magyar (is) őrök és egyenként is halálos végkifejletű katonarabok egyike írta, Csikós György. „Sztálin 6-os számú titkos testőréből lett F-239-es rab néhol fantasztikusnak tűnő monológját 1955 őszén, a Szovjetunióból történt szabadulásom után azonnal papírra vetettem (…) Meggyőződtem: mindaz, amit F-239 elmondott, valóság volt. A sztálini megtorlásnak magam is áldozata voltam. Kétezer napot sínylődtem a Gulágon…” Rám hullott, zuhant néma halálsikollyal ez a könyvem. Most hálás vagyok a sorsomnak (ha van ilyesmi az esetemben), hogy nem hamarább. Gyenge lettem volna tán a túlélésben. Most is remegő ujjakkal matatok Faludy György könyve után: Börtönversek, 1950–53 – Magyar Világ Kiadó, 1989. A költő nem Leningrád föld alatti Sztálin-rezidenciáját járta meg, hanem csak Recsket, a börtöntábort Magyarországon, és nem csak Recsket, mert a sztálinizmust követni Magyarországon is, sőt, Romániában, Lengyelországban is, másutt is követni kellett. Az élet itt is, másutt is akkor volt fontosabb, amikor fegyelemsérülés miatt kioltatott. Jöjjön Faludy György!

Hírdetés

Zsuzsának a tömlöcből

Cellám falán akasztófákat látok, s hatvanhat napja nem néztem eget, de búval-bajjal, múlttal és jövővel nem gondolok félannyit, mint veled… (Az ávo pincéjében, 1950 szeptembere.)

És hadd lépjünk eggyel arrébb, erréb a szovjet-szocialista ködtengerben, Faludyval.

Magánzárka

Rég nem félek a haláltól hadd ropogjak ha ölel féltem tőle hosszú távon nincs mit félnem ily közel van még két egér barátom ők táncolnak térdemen amikor a deszka-ágyon napi egyszer étkezem…

A rémálomban s a rémes valóságban dalol Faludy is a börtönökben. Még akkor is igaz, ha sokszor nevezték a költőt önnön legenda-gyárosának. A sztálini abszurd valóság, a mesés valóság rémes képeit csitítja tán a lírai átélés, a vetítés. Igaz mindaz, amit Csikós György a könyvébe gyömöszölt. Magam is megdidergek a könyvlapok, rémoldalak láttán.   Egyetlen segélykiáltásomat ne csitítsátok, se leányok, se börtönkilincsek. Szaggatni kell az eget s a rácsot. (Cz. Z.)


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »