Az egyik legvakmerőbb mérnöki vállalkozás darabjait állították ki Royal Armouries’ állandó kiállításán: két, egymáshoz csavarozott óriási acélcsövet, amelyek elég szélesek, hogy egy ember kényelmesen átkússzon rajtuk.
Ezek az óriási csövek azon szerkezet megmaradt darabjai, amelyet Nagy Babilonként emlegettek, és amely a hidegháború egyik szuperfegyvere lehetett volna, ha elkészül. A csövek szerepe pedig, hogy 156 méter mélyen a földbe ágyazódva képesek legyenek kilőni egy műholdat az űrbe – akár egy gigászi puskacső.
A kanadai feltaláló, Gerald Bull egyike volt a világ vezető tüzérségi mérnökeinek, aki nagy reményeket fűzött a projekthez, és hitt abban, hogy forradalmasítja az űrutazást és feleslegessé teszi a hagyományos rakétákat.
Önhittség, kudarc, hadititkok és gyilkosság
Abban az időben, amikor Bull szakértelmét bármely szuperhatalom szívesen kamatoztatta volna, ő mégis úgy döntött, Szaddam Husszeinnek ajánlja fel szolgálatait.
A szuperfegyver projektjét még az amerikai és a kanadai kormány indította útjára az 1960-as években Bull tervei alapján és közreműködésével, s bár Bull célja elsősorban az űrutazás és nem a ballisztikus rakéták kilövése volt, részt vett az amerikai hadikutatásokban.
A kiállított acélcsövek. Forradalmasította volna az űrutazást – és a távolsági csapásmérő eszközök piacát. Forrás: BBC
Bull ötlete viszonylag olcsó volt, legalábbis összehasonlítva a nagy üzemanyag-igényű, egyszerhasználatos rakétákkal. A „puskacső” többször is használható és könnyen karbantartható volt. Bár Bull és csapata ért el részleges eredményeket, a vietnámi háború költségei és a kutatások irányába táplált bizalmatlanság miatt a szuperfegyver projektjét jegelték 1967-ben.
Az 1970-es években újra ott volt a lehetőség a projekt újraindítására, de addigra a világ legnagyobb része már nem keresett szuperfegyvereket, vagyis Bull terveire többé nem volt igény – a hagyományos nagyhatalmak körében.
Bullnak ezért pénzforrásra volt szüksége, hogy befejezze művét. Egy Kanadában bejegyzett céget hozott létre, és fegyverkereskedelembe fogott. Többször letartóztatták egyes afrikai országokat érintő fegyverembargó megsértése miatt. Később Európába költözött, és egy európai vállalaton keresztül folytatta üzelmeit projektje felélesztése érdekében.
1981-ben az iraki kormány megkereste Bullt, és nagy érdeklődést mutattak a tudós szuperfegyvere iránt, amely számukra az irak-iráni háború eldöntésével kecsegtetett, ezen túl pedig hozzásegíthette volna Szaddam Husszeint azon ambíciójához, hogy Irakot az arab világ vezető hatalmává tegye. Akkoriban még nem volt olyan éles nyugatellenesség a Közel-Keleten, így Bull megkeresésében nem volt semmi megbotránkoztató. Így vált Bull egyik legnagyobb mecénásává az Iraki kormány.
ISTRES, FRANCE: Szadadam Husszein iraki elnök 1975-ben. Forrás: BBC.com
1988-ban az iraki kormány 25 millió dollár tőkével beszállt Bull Babilon-projektjébe – ez volt az első igazi űrfegyver projekt Irakban. A projekt első lépcsője a prototípus Bébi Babilon megalkotása volt, amely 350 milliméter széles furatú tüzérségi cső volt, a második lépcsőfok pedig maga a célként kitűzött Nagy Babilon, amely 156 méter hosszú, 1 méter széles furatú cső lett volna, nagyjából 1510 tonnás súllyal és 45 fokos szögbe a hegyoldalba vájva.
A Nagy Babilon képes lett volna egy 600 kg-os lövedéket akár 1000 kilométerre is eljuttatni, ezzel Irak számára lőtávolba került volna Kuvait és Irán is. Egy kéttonnás segédrakétával felszerelt 200 kilogrammos műholdat is sikerült volna feljuttatni vele az űrbe. A fellövés költségei 1727 dollárra süllyedhettek volna kilogrammonként, ami csak töredéke a NASA 22 ezer dollár kilogrammonkénti költségeinek.
Az iraki kormány, és Szaddam Husszein azonban ragaszkodtak a fegyverhez, mert látták benne a potenciált a kémműholdak fellövése és a nagy hatótávolságú fegyverek bevetése területén.
A projekt azonban sok akadályba ütközött. A lövedék meghajtása volt a legnagyobb probléma, mivel a cső hossza miatt teljesen új megoldásokat kellett alkalmazni, mint a már létező ágyúk esetében. A másik probléma, hogy a fegyver működése esetén is igen kiszolgáltatott lett volna az ellenség légierejének. Képtelenség volt mozgatni, ha egyszer elsütik, mindenki tudja, hol van. A fegyver „visszarúgó” ereje pedig óriási, 27 ezer tonna erejű lett volna, ami egy nukleáris robbanásnak felelne meg, rendkívül erős földrengéseket okozva.
1989-ben elkészült a Bébi Babilon, 45 méteres hosszával és 350 mm-es keresztmetszetével, ami 750 kilométerre volt képes eljuttatni egy lövedéket. Az alkatrészeket Nagy-Britanniában, Spanyolországban, Franciaországban, Svájcban és Olaszországban gyártották.
Illusztráció. Forrás: BBC.com
És ezen a ponton a történet megtörik
1990 márciusában Bull professzort miközben belépett saját lakásába, lelőtték. A gyilkosság felderítetlen maradt, szemtanúk nem voltak. A rendőrség a helyszínre érkezve 20 ezer dollár készpénzt talált Bull lakásán. Többen a Moszadnak tulajdonították Bull meggyilkolását, mivel Izraelnek semmiképp sem lehetett érdeke, hogy Irak ballisztikus technológiája fejlődjön. Mások gy gondolták, maga Szaddam Husszein adta ki a parancsot Bull megölésére, miután elkészítette az egyetlen működő prototípust.
Bull halála után a Babilon projektet megint jegelték. Két héttel a gyilkosság után az Egyesült Királyság lefoglalt egy alkatrész-szállítmányt, amely egyértelműen a Babilon projekthez kapcsolódott, Irak pedig közben lerohanta Kuvaitot. A háború végén az ENSZ lefoglalta és megsemmisítette a Bébi Babilon-t, ugyanerre a sorsra jutott a Nagy Babilon számos komponense is.
Kérdés marad, hogy a technológiának van-e jövője, mert számos kutatás elsőbbséget élvez vele szemben, már ami az űrutazást illeti. És mivel az iraki kutatás nagy része kárba veszett, nem biztos, hogy valaha is újra elővennék a terveket.
A kiállításon látható két objektum az avatatlanok számára csupán két hatalmas fémhengernek tűnhetnek. De ezek a fémdarabok az utolsó darabjai Gerald Bull örökségének.
BBC
Nyitókép: BBC
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
