A hétfői (október 13-i), Szádalmás (Jablonov nad Turňou) melletti gyorsvonat-szerencsétlenség után továbbra is 16 sérültet ápolnak három kelet-szlovákiai kórházban. Ezt az érintett intézmények erősítették meg a TASR hírügynökségnek.
A Kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórházban (UNLP) jelenleg 11 pácienst kezelnek.
„Közülük tíz beteg közepesen súlyos sérüléseket szenvedett, egy páciens pedig továbbra is súlyos állapotban van, őt az aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályon ápolják. Két sérültet már hazaengedtek a kórházból”
közölte Ladislava Šustová, az UNLP szóvivője.
Bianka Krejčíová, a Penta Hospitals SK PR-specialistája megerősítette, hogy a rozsnyói kórházban továbbra is négy pácienst ápolnak. Egészségi állapotuk stabil.
Az Eperjesi J. A. Reiman Egyetemi Kórház és Rendelőintézetben egy beteg marad, aki súlyos gerincsérülést szenvedett.
mondta a TASR-nek Martina Pavliková, az eperjesi kórház PR-menedzsere.
A két gyorsvonat hétfő délelőtt ütközött össze a Tornajablóna község melletti alagút előtt. A baleset egy olyan szakaszon történt, ahol a vágányok keresztezik egymást, majd egyvágányú pályára szűkülnek. A vonatokon körülbelül 100 ember tartózkodott, többségük megsérült. A balesetet követően hét személyt kritikus állapotban, 14-et középsúlyos, 48-at pedig könnyebb sérülésekkel láttak el. A rendőrség általános veszélyeztetés bűntette miatt indított büntetőeljárást. A baleset körülményeit a Szlovák Vasúttársaság (ŽSSK) a Szlovák Köztársaság Vasutai (ŽSR) vállalattal együttműködve szintén vizsgálja. Emellett a Közlekedési Minisztérium is vizsgálatot folytat, amelynek célja a körülmények elemzése és a biztonságot növelő intézkedések kidolgozása.
teraz.sk
Nyitókép forrása: SITA/KR PZ Košice
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


