Szabotázsra gyanakszik Tarlós a metrót meghibásító fakocka ügyében

Szabotázsra gyanakszik Tarlós a metrót meghibásító fakocka ügyében

„A fakocka nem tréfadolog” – mutatta fel Tarlós István, Budapest főpolgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján a kezében lévő tárgyat, amely szerdán a metró ajtózárási problémáját okozhatta.

A főpolgármester szerint ez a fakocka olyan, mintha tökéletesen méretezett lenne, vagyis nem keskenyebb és nem vastagabb annál, mint amit odaöntöttek (a metró ajtajának nyílásába). Tarlós felvázolta a lehetséges magyarázatot is arra, hogyan kerülhetett az ajtónyílásba a fakocka: valaki lehajolt bekötözni a cipőfűzőjét és betette a nyílásba.

Ám a főpolgármester megjegyezte: ez nem vicces dolog, öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető a cselekedet.

A közvélemény megzavarására is alkalmas, hogy azt híreszteli a sajtó, hogy baj van a szerelvényekkel, „pedig erről szó sem volt.” „Az ajtók záródását ez a méretre vágott, pontosan odaillő szerkezet zavarta meg” – mondta Tarlós. Majd az újságíróknak címzett költői kérdés következett: „Ez olyan vicces? Vagy valakit védenek?”

Ez az ügy a nápolyinál vagy a kockafejnél nem áll meg – tette hozzá, utalva a tegnap óta született mémekre.

Hírdetés

Arra kérte az utazókat, hogy figyeljék egymást, mert „olyan dolgok történnek az utóbbi időben, melyeknek a fele sem tréfa”. 

Tarlós nehezményezte, hogy a felújított szerelvények forgalomba állítása nem kapott akkora sajtóvisszhangot, mint az, amikor hiba lépett fel a működésükbe.

A főpolgármester megjegyezte, jelenleg hat felújított szerelvény közlekedik, a hetedik szerelvény is napokon belül forgalomba állhat. Mint mondta, már 12 felújított szerelvény van az országban, de abból eddig csak hat kapott engedélyt.

Tarlós kiemelte, hogy a szerelvények szoftverei frissítésre kerültek, az orosz kivitelező, a Metrovagonmas megerősítette személyi állományát, így már 25 mérnök tartózkodik Budapesten.

A városvezető szerint a BKV nem fog eltekinteni a kötbér igényétől, amely már most kétmilliárd forintot tesz ki – ezzel cáfolta a korábbi sajtóhíreket, melyek arról szóltak, hogy a közlekedési vállalat eltekint a kötbértől.

Tarlós ismertette, hogy a Metrovagonmas igazgatója havi 3 szerelvény átadását tervezi, ezzel ledolgozható a nyolc hetes csúszás, gy 2018 folyamán csak felújított szerelvények közlekedhetnek a 3-as metró vonalán.

Cikkünket folyamatosan frissítjük!


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »