Szabadulása után megkíselt egy magyar fiút az egri vonaton

Tizenegy év fegyházbüntetésre ítélték azt a „férfit”, aki a vád szerint megkéselt egy fiatalt a vonaton még tavaly nyáron. Az Egri Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntettében és felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérletében találta bűnösnek a szurkálót és úgy döntött, hogy nem bocsátható feltétlesen szabadlábra.

A támadás 2016. június 19-én történt. Az érintettek hajnalban találkoztak az egri vasútállomáson, pontosabban a Füzesabonyba induló vonat egy kocsijában. A fiatal az egyik négyes boxban ült, a vádlott pedig vele szemben foglalt helyet később. A férfi beszélgetni próbált, megkérdezte az éppen zenét hallgató fiút, hogy eladná-e neki a telefonját, mert meglepné vele a lányát a születésnapján. A fiatal visszautasította, azt mondta, a mobil nem eladó.

A támadó ekkor elővett egy köteg pénzt és azt mondta, vagy elfogadja az összeget, vagy el fogja venni tőle a készüléket.

Hírdetés

A fiú továbbra sem volt hajlandó odaadni a telefonját, ekkor a támadó gyomorszájon vágta. Az ütéstől a fiatal megtántorodott és kiejtette a kezéből a telefont, amit a vádlott felkapott. A fiú próbálta védeni magát, visszaütött, a férfi ekkor kapta elő a körülbelül 10 centiméter pengehosszúságú rugós kést és hadonászni kezdett vele kiszemeltje fejénél, majd többször megszúrta. Dulakodás közben a fiatal próbálta visszakövetelni a telefont, erre a támadó közölte vele, hogy a mobil valahol az üléseknél van, majd a kocsi ajtaját kívülről rázárta a fiúra és elmenekült a helyszínről – a készülék nélkül.

A sértettet ért kétszeres mellkasi szúrt sérülés a mellüreget megnyitotta. A sértett sérüléseinek gyógytartama nyolc napon túli, a tényleges gyógytartam kb. 4 hét azzal, hogy a mellüreg megnyitása közvetetten életveszélyes állapotot idézett elő. A fiatal életmentő műtéten esett át.

Az ítélet nem emelkedett jogerőre, az ügyész ugyanis a kiszabott büntetés súlyosítása, míg a vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés érdekében fellebbezést jelentettek be. A férfi előzetes letartóztatásban várja az ügy másodfokú tárgyalását Debreceni Ítélőtáblát.

Az ügyben egyébként idén februárban emeltek vádat. Akkor a Heves Megyei Főügyészség azt közölte, hogy a férfi a támadás előtt nem sokkal szabadult.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »