Szabadon engedték a magyarlincselő encsi cigányokat – ők már az elején megmondták, hogy csak a bőrszínük a bűnük

Szabadon engedték a magyarlincselő encsi cigányokat – ők már az elején megmondták, hogy csak a bőrszínük a bűnük

Olvasóink emlékezhetnek: "A rokonok szerint ők nem bántottak senkit, de úgyis rajtuk veri majd el a rendőrség a balhét, mert roma származásúak, sötét a bőrük és nincs pénzük jó ügyvédre, hogy megvédjék magukat" – volt olvasható a Népszabadság cigánybűnöző-mosdató cikkében. Úgy tűnik, az ügyészség is így látja, ugyanis szabadon engedte az ártatlan "sötét bőrűeket".

Alább olvasható a Mi Hazánk tiltakozása:

Hírdetés

A Mi Hazánk Mozgalom felháborítónak tartja, hogy a rendőrség kérése ellenére az Encsi Ügyészség szabadlábra helyezte az encsi lincselés gyanúsítottjait. A Mi Hazánk szerint az ilyen súlyos bűncselekmények esetében nagyon fontos lenne, hogy a bűnüldöző szervek a törvény teljes szigorával csapjanak le, és ezáltal kellő elrettentő erőt mutassanak.

Ráadásul ez a típusú bűncselekmény egyre jelentősebb probléma, főleg a cigányság által lakott településrészeken. Csak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében minden évben történt hasonló az elmúlt hat évben: 2013-ban Ongán, 2014-ben Felsőzsolcán, 2015-ben Sóstófalván, 2016-ban Boldván, 2017-ben pedig Sályon.

A Mi Hazánk Mozgalom felháborítónak tartja az Encsi Ügyészség gyengekezűségét, amely a rendőrség kérésére sem volt hajlandó fogva tartani a gyanúsítottakat. Dúró Dóra, a párt országgyűlési képviselője ezért kérdést intéz Polt Péter legfőbb ügyészhez, illetve törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy a lincselés kísérlete külön tényállásként szerepeljen a Büntető Törvénykönyvben.

Pakusza Zoltán,
a Mi Hazánk Cigányügyi Kabinetjének elnöke


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »