Szabadlábon a Prágában őrizetbe vett kurd politikus

Ügyének kivizsgálásáig szabadlábra helyezte a prágai városi bíróság kedden Száleh Muszlimot, a legfőbb szíriai kurd párt hét végén Prágában őrizetbe vett egykori vezetőjét – közölte Miroslav Krutina, a kurd politikus védője újságírókkal Prágában, a férfi bírósági meghallgatása után.

Száleh Muszlimot török kérésre, nemzetközi elfogatóparancs alapján vette őrizetbe a cseh rendőrség. A cseh államügyészség Száleh Muszlim előzetes letartóztatását javasolta a bíróságnak, hogy a kurd vezető előzetesben várja ki a kiadatásáról hozandó döntést. A jogász szerint a bíróság azonban elfogadta a kurd politikus ígéretét, hogy együttműködik az ügyét kivizsgáló szervekkel, ezért szabadlábra helyezte őt.

A 67 éves Száleh Muszlim a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia politikai szárnyának, a kurd Demokratikus Egység Pártjának (PYD) az egykori társelnöke. A PYD-t Ankara szintén terroristacsoportnak tartja. A kurd politikus a cseh fővárosban a közel-keleti helyzetről rendszeresen megtartott tanácskozáson vett részt, meghívott vendégként. A szíriai állampolgárságú férfi fejére a török hatóságok egymillió dollár jutalmat tűztek ki, és annak ellenére körözik, hogy Muszlim tavaly távozott a párt vezetéséből, igaz, a pártra még ma is jelentős a befolyása.

Markéta Vselichovát és Miroslav Farkast tavaly augusztusban hat év és három hónap börtönbüntetésre ítélték Törökországban, mert az ottani hatóságok szerint terrorista szíriai kurd harcosokkal működtek együtt. A Hürriyet úgy tudja, hogy Miroslav Farkas a YPG mesterlövésze volt, Marketa Vselichová pedig ápolóként és toborzóként tevékenykedett a milícia soraiban. A két fiatal cseh viszont egybehangzóan azt állítja, hogy humanitárius célból érkeztek a régióba, hogy mobil kórházat nyithassanak Szíriában. A prágai vezetés már korábban leszögezte: a hatályos cseh törvények szerint a két fiatal semmiféle törvénysértést nem követett el, és a cseh külügyminisztérium mindent megtesz kiszabadításuk érdekében.

(MTI)

Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »