Szabad péntek

Szabad péntek

Amikor az Apple a Macintosh számítógépeken dolgozott, a 80-as évek közepén, nagyon szorította a határidő. Steve Jobs cégvezér egy interjúban meg is jegyezte, fejlesztőik heti 90 órát töltenek munkával. Akkoriban az Apple dolgozóinak többsége a húszas éveiben járt, családjuk nem volt, ezért valóban késő estig maradtak munkahelyükön. Az interjú után a cég vezetése – hogy motiválja alkalmazottait – mindenkinek egy szürke kapucnis pulóvert ajándékozott, amelyen ez a felirat állt: heti 90 órát dolgozom, és imádom. Ezt sokan szabadidejükben is hordták. Büszkék voltak munkabírásukra.

A későbbi kutatások azonban arra a következtetésre jutottak, hogy hiba volt ennyire kizsigerelni a dolgozókat. Az Apple egy évvel korábban végezhetett volna a fejlesztéssel, ha csak heti 45 órát dolgoztatja az alkalmazottait. Hatékony szellemi munkát ugyanis nem lehet napi tizenkét órában végezni huzamosabb ideig.

Hasonlóan érvelnek azok a társadalomtudósok is, akik arra ösztönzik a cégeket, hogy csökkentsék dolgozóik munkaidejét. John Maynard Keynes, a modern közgazdaságtan egyik megalapozója a múlt század 30-as éveiben úgy gondolta: korunkban a modern technikának köszönhetően az embereknek jóval kevesebb időt kell munkával tölteniük, mint a korábbi nemzedékeknek, miközben sokkal jobban fognak élni. A jóslat nem vált be. Igaz ugyan, hogy jóval többet termelünk, mint kilencven évvel ezelőtt, de nem lett több szabadidőnk. Ahogy nőtt a bőség, úgy nőtt az emberek étvágya. A mai igények kielégítéséhez ugyanannyit kell dolgoznunk – ha nem többet –, mint a dédszüleinknek a maguk idejében. És nem vagyunk elégedettebbek. Ráadásul a képzetleneknek nem tudunk értelmes feladatokat adni, mert az ő munkájukat már rég elvette a kombájn, a mosógép és a betonkeverő.

A munkaidő csökkentésének egyik elkötelezett híve Rutger Bregman, Európa egyik legtöbbre tartott fiatal történésze. Szerinte a rövidebb munkanapok amellett, hogy jót tennének az emberek egészségének, csökkentenék a munkanélküliséget, a társadalmi különbségeket, és még a környezeti terhelést is. Ennek ellenére egyelőre nem úgy tűnik, mintha a politikusok és a cégvezetők szimpatizálnának az ötlettel. Igaz, történt néhány kísérlet. Svédországban például az állami cégek egy részénél bevezették a hatórás munkanapot – de néhány hónap után visszaállították az eredeti rendet. Nem mintha nem tett volna jót a dolgozók teljesítményének a rövidebb munkaidő. Jót tett. Csak túl sokba került a cégeknek, mivel több alkalmazottra volt szükségük.

Mostanság ismét az a vélemény járja, hogy gyermekeinknek kevesebbet kell majd dolgozniuk, mint nekünk. A robotok térnyerésével kevesebb emberi munkára lesz szükség. Csakhogy ez a folyamat több irányba is elindulhat. Ha minden a legjobban alakul, akkor ötven év múlva szinte mindenkinek lesz munkája, viszonylag kevés időt tölt vele, és jobban él, mint mi most. De miért alakulna minden a legjobban? Sokkal valószínűbb, hogy egy viszonylag szűk réteg húz hasznot a fejlesztésekből, ahogy az lenni szokott. Ők továbbra is dolgoznak és jól élnek majd. A munkanélküliek aránya viszont az egekbe szökik. Hacsak az államok nem lépnek közbe, és nem kötelezik a cégeket, hogy több alkalmazottat foglalkoztassanak, rövidebb munkaidőben. Maguktól ezt nem fogják meglépni, mert nem éri meg nekik.

http://mno.hu/

Ami viszont optimizmusra adhat okot, hogy a munkaidőt már nemegyszer csökkentették a politikusok az elmúlt száz évben. Elég, ha a szabad szombatok bevezetésére gondolunk. Ráadásul a munkaidő csökkentésének programjával választást lehet nyerni. És amivel nyerni lehet, azzal előbb-utóbb nyerni is fog valaki.

Andy Hertzfeld számítógéptudós még a 80-as évek közepén lépett ki az Apple-től. A pulóverét azonban továbbra is hordta. Igaz, a kilencest áthúzta ragasztószalaggal: heti 0 órát dolgozom, és imádom.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.10.31.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »