Szaakasvilinél betelt a pohár

Szaakasvilinél betelt a pohár

Eddig bírta Miheil Szaakasvili: a grúz politikából nagy reményekkel Ukrajnába „igazoló” politikus bejelentette lemondását Odessza megye kormányzóságának tisztjéről. Az egykori grúz államfő elsősorban azzal indokolta döntését, hogy Petro Porosenko még támogatja is a mindent ellepő korrupciót, és állandóan ellehetetlenítette reformjait.

„Csak annyit akarok kérdezni: mennyit lehet még hazudni és csalni?”

– üzente az ukrán államfőnek.

Hírdetés

– Mi a különbség az ukránok számára abban, hogy Porosenko vagy Janukovics kezeli szemétként, és rabolja ki őket? – folytatta feldúltan Szaakasvili, egyértelműen utalva arra, hogy az új rendszer elárulta a Majdan forradalmát. A kormányzó szavai szerint az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy a közelmúltban nyilvánosságra került, elektronikus úton közzétett vagyonbevallásokban, „egyes tisztségviselők gátlástalanul elismerik, hogy milliárdjaik vannak készpénzben.”

Úgy tűnik, hogy Szaakasvili mindazonáltal nem vonul vissza a politikától. A BBC egy a kormányzóhoz közel álló forrásra hivatkozva azt írta, valószínűleg egy új párt vezetője lehet. Vélhetően nem is indulna rossz esélyekkel, hiszen egyike azon kevés ukrán politikusoknak, akiknek még pozitív a megítélése az országban.

„Mindent megteszek, amit kell, amíg meg nem szabadítom Ukrajnát ettől a söpredéktől, ettől a korrupt szeméttől!”

– ígérte harciasan Szaakasvili.

Mint a Kárpátinfó összefoglalta, Szaakasvilit tavaly május végén nevezte ki az ukrán elnök Odessza megye kormányzójává. A politikus vezető szerepet játszott a 2003-as grúziai rózsás forradalomban. 2004. január 25-től lett Grúzia elnöke, 2008-ban pedig újraválasztották, és 2013-ig ismét ő volt az ország államfője. Ezután külföldre távozott. Hazájában több ügyben is vádat emeltek ellene. 2015 májusában, mielőtt kormányzóvá nevezték volna ki, ukrán állampolgárságot kapott.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »