Svéd horror: megtalálták a meggyilkolt újságírónő fejét

Svéd horror: megtalálták a meggyilkolt újságírónő fejét

Megtalálták a két hónappal ezelőtt eltűnt svéd újságírónő, Kim Wall fejét a tengerben, Koppenhága közelében – írja a dán rendőrség tájékoztatására hivatkozva a BBC.

Jens Moller koppenhágai rendőrfőnök közölte, hogy az emberi fejen kívül két lábat is találtak, a testrészek egy zsákból kerültek elő. Az áldozat ruháit is megtalálták, egy másik zsákban, ezeket fémdarabokkal súlyozták le. Jens Moller azt mondta, péntek este a törvényszéki fogorvos megerősítette, hogy valóban az újságírónő feje került elő. Kim Wall koponyáján nem találtak törésre utaló jelet.

http://mno.hu/

Hírdetés

A svéd újságírónő fej és végtagok nélküli torzóját még augusztusban találták meg Koppenhága közelében. A harmincéves nő testén – bordáin és nemi szervén – a halottkém tizenöt késszúrás nyomát találta. Azt egyelőre nem tudni, hogy ezek okozták-e az áldozat halálát, a sérülések a halál ideje körül vagy röviddel azt követően keletkeztek. Viszont egyértelműen ellentmondanak a fő gyanúsított, Peter Madsen állításának, aki szerint az újságíró fejére egy 70 kilogrammos csapóajtó zuhant rá, amikor megpróbálták elhagyni a férfi által tervezett és épített tengeralattjárót.

De más bizonyítékok is a feltaláló ellen szólnak. A férfi munkahelyi számítógépén a hatóságok olyan videókat találtak, amelyeken nőket kínoznak, csonkítanak meg és égetnek el brutális módon. Ezekről szűkszavúan annyit közöltek, hogy „igazinak tűnnek”. Peter Madsen még mindig tagadja a gyilkosság vádját, ügyvédje azzal védekezik, hogy a géphez mások is hozzáfértek. A gyanúsított verzióját ugyanakkor az is gyengíti, hogy DNS-ét megtalálták az áldozaton, a tengeralattjáróban pedig vérnyomokat fedeztek fel, továbbá a vizsgálatok szerint a testrészeket egy fűrészes késsel távolították el. Az sem erősíti Madsen alibijét, hogy vallomását többször megváltoztatta. Először arról beszélt, hogy Kim Wallt az interjú után kirakta a parton, később viszont már azt állította, hogy baleset történt, pánikba esett, és a holttestet a tengerbe dobta. Csakhogy az is kiderült, hogy a testre nehezéket kötöttek, nyilvánvalóan azért, hogy a súly lehúzza a víz aljára, és soha ne kerüljön elő.

http://mno.hu/

Mint megírtuk, ezek alapján valószínű, hogy Peter Madsen beteges szexuális fantáziáit élte ki a svéd újságírónőn, aki interjút készíteni érkezett a tengeralattjáróra. Az elkövető talán azt hihette, hogy a tengeralattjáró elsüllyesztésével a nyomokat is eltüntetheti, ám az áldozat holtteste tizenegy nappal később mégis előkerült. A bizonyítékok hatására a férfi előzetes letartóztatását a bíróság a hónap végéig meghosszabbította.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »