Svéd bűnöző elfogása közben vették észre az IKEA-tüzet

Egy Svédországban gazdasági bűncselekmények miatt körözött férfit fogtak el a rendőrök szerdán Budapesten, a zuglói IKEA áruház mélygarázsában, és az intézkedő rendőrök vették észre a mélygarázsban kigyulladt autót, ami miatt végül ki kellett üríteni az áruházat.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a honlapján közölte, hogy szerdán kora délután „egy zuglói lakberendezési üzlet mélygarázsában” elfogták azt a férfit, aki ellen a svéd hatóságok 19 rendbeli gazdasági és pénzügyi bűncselekmény miatt európai elfogatóparancsot adtak ki. A 32 éves svéd állampolgárt előállították, és a magyar rendőrség a férfi kiadatása kapcsán – bűnügyi őrizetbe vétele mellett – felveszi a kapcsolatot a svéd rendőrökkel.

Hírdetés

A BRFK közleménye szerint a nyomozók a férfi elfogása után észrevették, hogy egy nem messze parkoló személygépkocsi motorteréből lángnyelvek csapnak fel.

A rendőrök a mélygarázsban tartózkodókat felszólították, hogy haladéktalanul hagyják el a vészkijáraton a parkoló szintet, és értesítették a tűzoltókat, majd az áruházi biztonsági szolgálat munkatársaival közösen eloltották a gépkocsi motorterében keletkezett tüzet – írta a rendőrség.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »