Svájc karantén alá helyezte hadseregét egyik fertőzött katonája miatt

Svájc karantén alá helyezte hadseregét egyik fertőzött katonája miatt

Svájc gyakorlatilag karantén alá helyezte nagyjából 10 ezer fős hadseregét, legalábbis töröltek minden nyilvános eseményt, és még a magas szintű találkozókat sem személyesen tartják meg, hanem videókonferencia keretében került sor.

Az intézkedésekre azért volt szükség, mert a hadsereg egyik katonája Bern kantonban koronavírussal fertőződött, miután Milánóban járt. A katonát három másik társával együtt – akikkel egy szobában lakik – Wangen an der Aare településen helyezték karantén alá még korábban.

A hadsereg látogatási óráit március közepéig megszakították.

Svájcban még február 25-én jelentették az első koronavírusos esetet, azóta folyamatosan emelkedik a fertőzöttek száma, március 4-i állás szerint 63 esetről tudnak a kantonok jelentései alapján.

Hírdetés

Daniel Koch, a Szövetségi Közegészségügyi Hivatal (FOPH) fertőző betegségek osztályának vezetője szerint a legtöbb esetben a betegség enyhe és ártalmatlan. Az FOPH szerint eddig minden beteg vagy Olaszországban fertőződött meg, vagy olyan valaki által, aki járt Olaszországban.

Svájcban eddig több mint ötszáz tesztet végeztek el és több mint száz embert helyeztek karanténba vagy szigeteltek el. Köztük van negyvennégy óvodáskorú gyerek és nyolc tanár is.

Alain Berset egészségügyi miniszter szerint még több megbetegedésre kell számítani, hozzátéve, hogy a legfontosabb dolog most a járvány kialalkulásának megfékezése. Berset hangsúlyozta, hogy mindenkinek figyelnie kell a megelőzésre, különös tekintettel a kézfogásokra és pusziszkodásokra.

A kormány törölte az ezer fő fölötti rendezvényeket, valamint a labdarúgó-bajnokságot is felfüggesztette március 23-ig.

Az ezer fő alatti rendezvények megtartásáról a kantonok döntenek. Sportesemények, farsangi játékok, koncertek és kiállítások is törlésre kerültek, beleértve a Genfi Nemzetközi Autókiállítást is.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »