Sutba dobta a píszít beszédében a brit trónörökös

Károly herceg a BBC-ben mondott beszédében az iszlám terrorizmust bírálta, ugyanakkor kiemelte azt is, hogy nagy üldöztetést szenvednek el a keresztények.

A walesi herceg emlékeztetett rá, hogy a világon elterjedt vallásokban is megtalálhatóak az üldöztetést szenvedő alakok, mint például a kereszténységben Jézus, az iszlámban Mohamed. Mindkét vallásban fontos a másik elfogadása és tisztelete – tette hozzá a trónörökös.

A politikai korrektséget elhagyó Károly herceg néven is nevezte a jelenkori üldöztetés legfőbb forrását, a radikális iszlámot, amelynek egyik megtestesítője az Iszlám Állam, terrorjuk elől menekülnek a keresztények, vagy a jazidik.

Károly elmondta, találkozott közel-keleti keresztényekkel, akik számos üldöztetést kénytelenek elszenvedni, és arra hívták fel a figyelmét, könnyen előfordulhat például, hogy Irakban öt éven belül teljesen megsemmisül a keresztény közösség.

A walesi herceg a Breitbart.com szerint külön szólt a zsidó közösségről is, akik a XX. században elszenvedett európai üldözés után újabb gyötrelmek elé nézhetnek az iszlám radikalizmus jóvoltából.

Keresztényüldözés elleni helyettes államitkárság

Többek között a figyelemfelhívás és a humanitárius akciók koordinálására hozta létre a kormány az Emberi Erőforrások Minisztériumában a Keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárságot.

Hírdetés

A keresztényeket lelövik, ugye?

A Földön 4 (!) percenként szenved mártíromságot egy embertársunk pusztán csak azért, mert keresztény.

A keresztényeket lelövik, ugye?

A Földön 4 (!) percenként szenved mártíromságot egy embertársunk pusztán csak azért, mert keresztény.

 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »