Matúš Šutaj Eštok szlovák belügyminiszter egyértelművé tette, hogy amíg a Hlas párt a kormány része, szlovák katonák nem fognak Ukrajnába menni. A miniszter Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének a sajtóban megjelent kijelentéseire reagált, melyek szerint előkészületek folynak többnemzetiségű egységek Ukrajnába küldésére.
Šutaj Eštok hangsúlyozta, Szlovákia szuverén állam, és a katonák bevetéséről nem „a valóságtól elrugaszkodott brüsszeli bürokraták” fognak dönteni.
Hozzátette, a szlovák kormány álláspontja nem egyedülálló. Idézte Boris Pistorius német védelmi minisztert, aki szerint az Európai Bizottságnak nincs hatásköre a tagállami csapatok bevetéséről dönteni, és helytelennek nevezte, hogy a béketárgyalások megkezdése előtt ilyen tervekről beszéljenek nyilvánosan.
„Katonáinknak Szlovákiát kell megvédeniük egy esetleges támadás esetén, és nem mások geopolitikai érdekeiért meghalni ukrán lövészárkokban egy olyan háborúban, amelyhez semmi közünk”
– fogalmazott a belügyminiszter. Leszögezte: Szlovákia jövőjéről kizárólag a szlovák kormány és a parlament dönthet, senki más. A kormány kötelességének az ország és állampolgárai biztonságának védelmét tartja, nem pedig az ország belesodrását egy idegen konfliktusba.
Körkép.sk
Nyitókép forrása: facebook/reprofotó
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


