Šutaj Eštok nem lát okot a lemondásra, Karas szerint a rendőrség szétesőben van Mészáros Richárd2025. 09. 20., szo – 13:54
Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter nem lát okot arra, hogy távozzon posztjáról – jelentette ki az STVR Sobotné dialógy című műsorában. A tárcavezető szerint működése alatt sikerült lezárni a rendőrségen belüli konfliktusokat, megállítani az illegális migrációt, valamint stabilizálni az állományt.
Ezzel szemben Viliam Karas, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) alelnöke úgy véli, a miniszter elhagyta a saját tárcáját, és inkább párttársainak védelmére összpontosított. Karas szerint a rendőrség szétesőben van, és képtelen összetett ügyek kivizsgálására.
A vita során szó esett az SaS elnöke, Branislav Gröhling által javasolt november 17-i általános sztrájkról is. Karas szerint a kezdeményezés még nem időszerű. Úgy véli, az ország rossz irányba halad, ami lassuló gazdasági növekedést vetít előre. Šutaj Eštok ezzel szemben sértésnek nevezte, hogy a liberális párt vezetője sztrájkot emleget. „Az ellenzék csak tüntetéseket tud szervezni és gyűlöletet terjeszteni” – fogalmazott.
A belügyminiszter arról is beszélt, hogy a képviselők fizetésének csökkentésére vonatkozó javaslat gazdasági hatást nem hozna, de szimbolikus lépésként szükség lenne rá. Karas ezt populista ötletnek nevezte, emlékeztetve arra, hogy hasonló indítvány már korábban is napirenden volt.
A vitában felmerült a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) igazgatójának, Pavol Gašparnak a személye is. Karas szerint Gašpart nemcsak az általa okozott közlekedési baleset miatt, hanem a titkosszolgálat mulasztásaiért is el kellene mozdítani. Šutaj Eštok ezzel szemben úgy látja, hogy a biztonsági szervek együttműködése történelmi csúcson van, és az igazgató sorsa a miniszterelnökhöz, Robert Ficóhoz (Smer) tartozik. Hozzátette: információi szerint a kormányfő továbbra is bízik Gašparban.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


