Šutaj Eštok: Mi mások vagyunk, mint a Smer

Šutaj Eštok: Mi mások vagyunk, mint a Smer Nagy Roland2025. 01. 05., v – 14:00 Pozsony |

Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter szerint két szociáldemokrata párt is megfér a hazai politikai palettán, és ezt a 2023-mas parlamenti választás is igazolta. Ugyanakkor elképzelhetőnek tartja, hogy a távoli jövőben a Hlas magába olvasztja Robert Fico pártját.

A Hlas elnöke hangsúlyozta, az ő pártjuk más, mint a Smer vagy az SNS, így természetes, hogy a koalícióban problémák merülnek fel, hiszen mindenki a saját elképzeléseit szeretné végrehajtani.

„Ezzel együtt úgy gondolom, hogy a két szociáldemokrata párt létjogosultságát megmutatta a választás, amelyet ugyan a Smer nyert meg, de mi új pártként rekordot értünk el, 15 százalékot. A szavazók tehát választ adtak erre a kérdésre, mi pedig a saját politikánkat fogjuk folytatni”

Hírdetés

– magyarázta.

A belügyminiszter ezzel üzent Miloš Zeman korábbi cseh köztársasági elnöknek is, aki a Smer fennállásának 25. éve alkalmából megrendezett kongresszuson azt mondta, „nem normális”, hogy egyetlen országban két szociáldemokrata párt van, ezért azt javasolta, fogjanak össze.

„Úgy gondolom, ő egy bölcs ember, de ebben nem értek vele egyet. A Hlasnak biztosan nincsenek összefogásos törekvései. Viszont elképzelhető, hogy néhány évtized múlva, amikor Robert Fico pártelnök felhagy a politizálással, a Hlas lesz az, amely majd magába olvasztja a Smert”

– jelentette ki.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »