Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter, a Hlas-SD elnöke szerint a fősodratú média súlyos hibát követ el, amikor példaképként állítja a fiatalok elé azt a poprádi diákot, aki trágár üzenetet fogalmazott meg Robert Fico (Smer-SD) kormányfőnek címezve. „Kérdezem én, hogyan reagálna a progresszív tábor és a média, ha fordított lenne a helyzet, és mondjuk Korčok úr vagy Čaputová asszony látogatása során írna róluk valaki hasonló trágárságot?” – nyilatkozta a tárcavezető a TASR TV-nek.
A miniszter emlékeztetett arra, hogy 1989-ben a tereken nem hangzottak el trágárságok.
„Éppen ezért hívjuk Bársonyos Forradalomnak: nem torkollott erőszakba, utcai összecsapásokba vagy verekedésbe, hanem megegyezéssel zárult”
szögezte le Šutaj Eštok.
tette hozzá.
Véleménye szerint idén november 17-én a terek nem a demokrácia ünnepéről szóltak, az ellenzék csupán a Robert Fico elleni tiltakozásra használta fel az alkalmat.
„Demokráciában élünk, mindenkinek joga van a gyülekezéshez és a véleménynyilvánításhoz, de szeretném, ha ez kulturált formában történne, nem úgy, ahogy most láttuk”
fogalmazott a Hlas elnöke.
Úgy véli, a modern technológiák elterjedésével egyszerűbbé vált a fiatal generáció radikalizálása.
„Szlovákia jövője az iskolapadokban ül, nekünk, politikusoknak pedig példát kellene mutatnunk”
mondta. Jelezte, hogy a fiatalok szélsőséges irányba történő radikalizálódásának témájával a kormány többi tagjával és az egyes tárcák szakértőivel együtt hosszú távon kíván foglalkozni.
teraz.sk
Nyitókép forrása: SITA/Tomáš Bokor
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


