Susa Éva igazságügyi antropológus a Magyar Kurír – Új Ember „Hitem” című podcastsorozatában

Susa Éva igazságügyi antropológus a Magyar Kurír – Új Ember „Hitem” című podcastsorozatában

Fodor Endre beszélgetőpartnere, a Magyar Kurír és az Új Ember 2023 decemberében indult Hitem című podcastsorozatának legutóbbi vendége Susa Éva volt. A felvétel január 21-től hallható.

Susa Éva részt vett a budai Várban lévő nádori kriptában és a máriabesnyői Grassalkovich-kriptában nyugvó halottak azonosításában, tevékeny résztvevője volt a 18. századi váci múmiák 1994-től tartó feltárásának és résztvevője azok vizsgálatának is. Kiemelkedő szakmai tevékenysége 1989-től a közelmúlt politikai áldozatainak nagyszámú exhumálása és a kihantoltak történeti és biológiai rekonstrukciója. Ennek kapcsán számos kegyeleti-régészeti és feltárási kísérlet  (a budapesti Új köztemető 301-es és 298-as parcellájában, Recsken, Márianosztrán, Balassagyarmaton) szervezője, vezetője és tevékeny résztvevője. Nevéhez fűződik a váci rabtemető kegyeleti-régészeti feltárása, a kőszegi Lovagló dűlőben igazolt tömegsírfeltárás is, a budapesti Kálvin téri református templom kriptájának feltárása, valamint Szikszón a szovjet katonai temető részleges feltárása.

„Mindig azt mondom, hogy a kisebb közösségekben vagy egy családban rend van, akkor a világban is nagyobb rend lehet(ne)” – vallja Susa Éva. Egyszer, amikor előadást tartott, felállt egy ember, aki elmondta, nem kérdezni szeretne az előadással kapcsolatban, hanem csak megköszönni neki, hogy megtalálta az édesapját. „Megmondom őszintén, hogy számomra is nagy öröm volt ez. Addig hajt a dolog, amíg nem találunk valamit, és ez történt a pálosok esetében is, amikor együtt gondolkodtunk a sírnál. Ott hallottam azt a nagyon nagy igazságot Botond atyától (Bátor Botond – a szerk.), hogy

Vezér Ferencről beszélek, akit 1951-ben kivégeztek, és kemény munkával, de megtaláltuk.”

„Két éve vesztettem el a férjemet, három éve édesanyámat, édesapámat régebben. A halálesetek nagyon megviselnek engem és megérintenek. Férjemet az Új köztemetőben temettük el, és ott egy olyan sírásó vett részt a temetésen, akivel korábban kint, területen ástam. Azt mondta nekem, doktornő, nem láttam még ilyennek, higgye el, minden rendben lesz.”

Hírdetés

A sorozat szerkesztője, a vendégek beszélgetőpartnere Fodor Endre.

Életpálya-ismertető: Ferenczi János.

A felvétel a Katolikus Rádióban készült; ezúttal is nagyon köszönjük támogatásukat.

Köszönjük, ha olvasóink feliratkoznak a podcastcsatornára, és a beszélgetést megosztják másokkal is!

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »