Sürgősen tárgyalni kezd az Egyesült Államok és Kína

Az Egyesült Államok és Kína hetek óta sürgős tárgyalásokat folytat egy kiberbiztonsági megállapodásról, amelynek megszületését Hszi Csin-ping kínai elnök eheti washingtoni útja alkalmából jelenthetik be – jelentette kormányzati forrásokra hivatkozva a The New York Times amerikai napilap.

A lap a tárgyalásokban részt vevő, meg nem nevezett illetékesekre hivatkozva azt írta helyi idő szerint szombaton, hogy az egyezség erőművek, mobiltelefon-hálózatok és kórházak elleni támadások tilalmáról szólna. Ugyanakkor a lapértesülés szerint a megállapodás nem nyújtana védelmet azon tevékenységek nagy részével – így a kémkedéssel és a szellemi tulajdon megsértésével – szemben, amelyekkel az Egyesült Államok vádolta Kínát az utóbbi időben. A Fehér Ház nem kommentálta a New York Times hírét.

Hírdetés

Barack Obama amerikai elnök a napokban nemzetközi keretszabályozás kialakítását sürgette az internet „fegyverként”, államközi „agresszióra” való felhasználásának megakadályozása érdekében. Azt is leszögezte, hogy a kiberbiztonság a csütörtökön Washingtonba érkező Hszivel folytatandó tárgyalásainak egyik központi témája lesz. A kérdés az utóbbi időben a két ország kapcsolatának egyik fő feszültségforrásává vált, miután Washingtonban több Amerikát ért kibertámadásért is Kínát tették felelőssé.

A The New York Times szerint a két ország közti kiberbiztonsági tárgyalások fő célja amerikai részről az, hogy a kínai vezetés elfogadja a nemrég az ENSZ égisze alatt kidolgozott magatartáskódexet. Ennek egyik központi elve szerint egy állam sem engedélyezhet olyan tevékenységet békeidőben, amely veszélyezteti egy másik állam alapvető infrastruktúráját.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »