Sürgős hídrekonstrukciót követelnek a megyei vezetők

Sürgős hídrekonstrukciót követelnek a megyei vezetők

Nagyszombat és Besztercebánya megye elnökei közös sajtótájékoztató keretében hívták fel a figyelmet az ország és a két megye déli régióiban található hidak sürgős felújításának szükségességére.

Az eseményen részt vett Cziprusz Zoltán, a Magyar Szövetség elnökségi tagja is, aki rámutatott: az ország és a megye déli régióiban nagyon sok híd azonnali felújításra szorul. „Nem várhatjuk meg, hogy 2025-ben az egész úthálózat összeomoljon, és az emberek elkerülő utakon járjanak a munkahelyükre, iskolába vagy orvoshoz” – hangsúlyozta Cziprusz Zoltán.

Kiemelte, hogy míg Szlovákia „büszként tartja számon” a szlovák–magyar együttműködés keretében, többnyire uniós pénzből épülő új Ipoly-hidakat, addig a meglévő, kritikus állapotban lévő hídszerkezetek rekonstrukciója évtizedek óta elhanyagolt téma. Mint mondta, országszerte csaknem kétezer híd szorul felújításra, amire a megyei önkormányzatoknak nincs elegendő forrásuk. „A közlekedés biztonságát veszélyeztető hidak száma évről évre nő” – tette hozzá.

Hírdetés

A sajtótájékoztatón felszólították az államfőt, a kormányfőt, valamint a közigazgatásért és a regionális fejlesztésekért felelős képviselőket, hogy haladéktalanul kezdjenek tárgyalásokat a megyei önkormányzatok vezetőivel és ne várják meg, míg az egészségügy mellett a közlekedés is összeomlik. „Találják meg azt a 2 milliárd eurót, amely a lezárás előtt álló kétezer híd felújításához szükséges” – hívta fel a figyelmet Cziprusz Zoltán.

A megyei vezetők remélik, hogy a központi kormányzat mihamarabb reagál a felhívásra, és elkezdődhet egy olyan átfogó rekonstrukciós program, amely biztosítja a közlekedés biztonságát és fenntarthatóságát.

(szd/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »