Súlyosítaná az Országos Roma Önkormányzat volt elnökének börtönbüntetését az ügyészség

Súlyosítaná az Országos Roma Önkormányzat volt elnökének börtönbüntetését az ügyészség

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a kiszabott négy év börtönbüntetés súlyosítását indítványozta Agócs Jánossal, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) volt elnökével szemben, aki elnöki tisztségét vesztegetési pénzért bocsátotta áruba – számolt be az ügyészség.hu.

Mint arról korábban beszámoltunk, tavaly november végén négy év börtönre, közügyektől eltiltásra és 260 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság első fokon Agócs Jánost.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség 2023 februárjában emelt vádat 2 rendbeli vezető beosztású, hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt.

A bíró szerint Agócs törvénytelen módon próbált gondoskodni a maga számára „egyfajta életjáradékszerű ellátásról”.

Hírdetés

Az ORÖ korábbi vezetője beismerte, hogy összesen 30 millió forintért árulta saját elnöki tisztségét.

Az ítélet nem volt jogerős, így nem is emelkedett jogerőre, mivel az ügyészség súlyosításért, Agócs és védője pedig enyítésért fellebbezett. Agócs egyébként szabadlábon várhatja a másodfokú eljárás befejezését.

Az Országos Roma Önkormányzat volt elnökének ügyével az Alfahír végig foglalkozott. Mint ismert, Agócs János 2022 tavaszán úgy döntött, hogy még a ciklusa lejárta előtti lemondással pénzzé teszi pozícióját, mondván „belefáradt” a vezetésbe, és átjátssza annak a képviselőtársának, aki hajlandó eleget fizetni érte. 2022 nyarán többször azzal keresett meg egy kisebbségi önkormányzati képviselőt, hogy 30 millió forint ellenében átadja részére az elnöki tisztségét. Ifjabb Farkas László, az ORÖ egyik elnökhelyettese, Tiszabura polgármestere eljátszotta, hogy belemegy a jogsértő ügyletbe, valójában viszont együttműködött a hatóságokkal, így bukott le Agócs. 2022 augusztus végén korrupció gyanúja miatt őrizetbe vették, majd szeptemberben bilincsben vitték el a rendőrök, tavaly év elején pedig kiengedték az előzetesből.

(Címlapkép: Agócs János, az ORÖ elnöke beszédet mond Budapesten, az Országos Roma Önkormányzat székházában 2020. augusztus 2-án. MTI/Balogh Zoltán)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »