Súlyosan megsérült a magyar válogatott gólszerzője

Súlyosan megsérült a magyar válogatott gólszerzője

Elülső keresztszalag-szakadást szenvedett Tóth Milán, a Vasas válogatott labdarúgója, akire a klub honlapjának szombati közlése nyomán hosszú kihagyás vár.

Az angyalföldi egyesület azt valószínűsítette, hogy a játékos a mostani szezonban már nem léphet pályára.

A támadó pénteken, az MTK vendégeként 1-0-ra elveszített bajnoki mérkőzés 62. percében szenvedett sérülést. Rövid ápolás után megpróbálta folytatni a játékot, de végül le kellett cserélni.

A szombati MR-vizsgálat megállapította, hogy Tóth Milán bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag. A Vasas FC csapatorvosa, Dr. Lejkó Dezső elmondta: bár pénteken este a fizikai tünetek alapján nem feltétlenül kellett a legrosszabbra gondolniuk és így bizakodtak, a vizsgálat kimutatta a szalagszakadást.

Hírdetés

„Ez annyit jelent, hogy Milánt meg kell operálni és pótolni az elszakadt szalagot”

– mondta Lejkó Dezső. Hozzátette: a műtét időpontjával kapcsolatban zajlanak az egyeztetések, majd azt követően ideális esetben nyolc hónap rehabilitáció vár a sérült labdarúgóra.

Tóth Milán az újoncként jól teljesítő Vasas alapembere volt eddig a mostani idényben, tíz mérkőzésen három gólt szerzett és egy gólpasszt adott.

Szeptemberben Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a válogatottba, amelynek támadósorában a sérült Varga Barnabás és Sallai Roland pótlását egyszerre kellett megoldania a szakembernek. Tóth Milán mind a négy Nemzetek Ligája-mérkőzésen pályára lépett, az ukránok ellen 2-1-re megnyert idegenbeli meccsen gólt is szerzett.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »