Súlyos vereséget szenvedett a Liverpool, az egyik gól Szoboszlai hibája után érkezett

Súlyos vereséget szenvedett a Liverpool, az egyik gól Szoboszlai hibája után érkezett

A szünetben csereként beálló Szoboszlai Dominik csapata, a Liverpool 3-0-ra kikapott a vendég Atalantától a labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjének első mérkőzésén.

Mindkét oldalon akadt egy-egy nagy helyzet – a hazaiak kapufáig is jutottak -, majd a 38. percben Gianluca Scamacca egy középre adott labdát a Liverpool kapujába lőtt, Caoimhin Kelleher kapus „benézte” a kísérletet.

A magyar válogatott csapatkapitánya a második félidőre állt be, és a cseréktől élénkebb lett a Liverpool játéka. Csakhogy a 61. percben egy rossz lesre állítás végén a beívelt labdát az üresen hagyott Scamacca a jobb alsó sarokba helyezte. A hazaiak lesgólt értek el, majd Szoboszlai rossz passzából lefordult az Atalanta, s ebből Mario Pasalic eldöntötte az összecsapást – és lehet, hogy a továbbjutást is. A hajrában mindent megtett a szépítésért az angol együttes, ám nem járt sikerrel, és ezzel megszakadt a 34 hazai mérkőzésen át tartó veretlenségi sorozata.

A visszavágókat egy hét múlva rendezik.

Európa-liga, negyeddöntő, első mérkőzések

Hírdetés

Liverpool (angol)-Atalanta (olasz) 0-3 (0-1)
gól: Scamacca (38., 61.), Pasalic (83.)

AC Milan (olasz)-AS Roma (olasz) 0-1 (0-1)
gól: Mancini (17.)

Benfica (portugál)-Olympique Marseille (francia) 2-1 (1-0)
gól: Rafa Silva (16.), Di Maria (52.), illetve Aubameyang (67.)

Bayer Leverkusen (német)-West Ham United (angol) 2-0 (0-0)
gól: Hofmann (83.), Boniface (91.)


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »