Súlyos törvénytelenség, mégis sok bank megteszi velünk

Súlyos törvénytelenség, mégis sok bank megteszi velünk

Az egyik bank több szerződéses feltételét is tisztességtelennek minősítették egy közérdekű perben. Ezekről kérdezte az InfoRádió Bihari Krisztina ügyvédet.

Elsőként arról kérdezte az InfoRádió Bihari Krisztinát, hogy mit jelent, hogy a bírósági döntés értelmében tisztességtelen, ha a bank kiköti a szerződés feltételeiben, hogy saját nyilvántartásai alapján is igazolhatja a banki papírok ügyfeleknek történt megküldését.

„A bank akkor tudja hitelt érdemlően bizonyítani, hogy az ügyfelének elküldött egy dokumentumot, ha erről tértivevényes kézbesítési bizonylattal rendelkezik” – válaszolta az ügyvéd.

Bihari Krisztina évek óta fennálló súlyos problémának nevezte, hogy a pénzügyi intézetek úgy szabadulnak a fogyasztóval szemben a kötelemből, hogy nem igazolják, hogy milyen összegű lejárt tartozás miatt mondja föl a szerződéses jogviszonyt. A legtöbb pénzintézet üzletszabályzata, de még a fogyasztóval kötött szerződés is tartalmazza, hogy bármilyen kis összegű fizetéselmaradás esetén a teljes tartozást a fogyasztóval szemben egy összegben teheti lejárttá. Ez

súlyosan sérti mind az uniós irányelveket, mind a hatályos normatív rendelkezéseket.

Hírdetés

Kizárólag súlyos szerződésszegés esetén lehet egy fogyasztóval megkötött szerződést felmondani.

Az Európai Uniónak van több olyan bírósági ítélete, amely kötelező érvényű a magyar pénzintézetekre és a jogalkalmazó bírók számára is. „Ezek egyértelműen rögzítik, hogy csak úgy lehet felmondani egy fogyasztóval szemben egy szerződést, ha előtte hónapokon keresztül legalább három alkalommal felszólítják a fogyasztót arra, hogy ha nem teljesít, akkor egy összegben fog lejárttá válni a teljes tartozás” – mondta Bihari Krisztina. Hozzátette, két hete jelent meg a Kúria jogegységi döntése, az ugyanezt tartalmazza.

Az ügyvéd leszögezte, a pénzintézet nem teheti meg, hogy egyoldalúan, önállóan módosítja a szerződési feltételeket. Közérdekű perben döntöttek erről egy pénzintézet esetén, ez azt jelenti, hogy ennek a pénzintézetnek az összes szerződött ügyfelére vonatkozik az ítélet egyszer és mindenkor.

Bihari Krisztina úgy látja,

a magyarországi bankok szerződéseinek legalább a harminc-negyven százaléka tartalmaz ehhez hasonló, most bírósági ítéletben tisztességtelennek talált feltételeket.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »