Súlyos titkot tárhatott volna fel Borisz Nyemcov?

Súlyos titkot tárhatott volna fel Borisz Nyemcov?

Jelentős összeget kaptak a Donyec-medencében meghalt orosz katonák családjai hallgatásukért, és titoktartási nyilatkozatot írattak alá velük – írta Ilja Jasin orosz ellenzéki politikus a meggyilkolt Borisz Nyemcov kutatásai alapján hétfői Facebook-bejegyzésében.

Ilja Jasin, aki a február 28-án meggyilkolt Nyemcovval közösen vezette az Oroszország Republikánus Pártja – Népi Szabadságpárt (RPR-Parnasz) nevű liberális formációt, az UNIAN ukrán hírügynökség ismertetése szerint arról számolt be, hogy az Ukrajna területén nagy tömegben életüket vesztett orosz katonák ügyének független kivizsgálását nemcsak az orosz hatóságok, de a katonák családjai is akadályozták.

A politikus közlése szerint a 2014 szeptemberében aláírt első minszki tűzszüneti megállapodás után a Donyec-medencébe irányított orosz katonák „szabadságot vettek ki”, és hivatalosan önként vettek részt a kelet-ukrajnai harcokban. A családoknak kártalanították, ennek összege akár a hárommillió rubelt (14,1 millió forint) is elérhette.

Ezzel egy időben, mivel több független újságíró is nyomozásba kezdett a Kelet-Ukrajnából érkező több száz holttest ügyében, a családtagokkal titoktartási nyilatkozatot is aláírattak, büntetőjogi következményekkel fenyegetve meg őket arra az esetre, ha nyilatkoznak.

Hírdetés

Nem kaptak kárpótlást a családtagok?

2015 januárjában és februárjában, amikor kiéleződtek a harcok a stratégiailag fontos Debalceve városáért, nem kevesebb mint hetven orosz vesztette életét, de utánuk a hatalom már nem fizetett kárpótlást. Ezek a katonák ugyanis mozgósításuk előtt – a parancsnokság kérésére – leszereltek, nem pedig csak „szabadságot vettek ki” úgy, mint a 2014-ben Kelet-Ukrajnába vezényelt bajtársaik.

Jasin azt írta, hogy Moszkva az Ukrajnába irányított katonák leszerelésével akarta leplezni az orosz hadsereg részvételét a konfliktusban. A leszerelt katonák családjai már nem kaptak pénzt, pedig sérülés vagy halál esetére kárpótlást ígértek nekik. Eközben a titoktartási nyilatkozat miatt nem beszélhettek a történtekről. Az ellenzéki politikus szerint azokat a családtagokat, akik meg akarták törni a hallgatást, gyakran azzal fenyegették meg, hogy hazaárulás miatt vádat emelnek ellenük.

Ilja Jasin március közepén jelentette be, hogy április közepén kiadják Borisz Nyemcov Putyin, háború című jelentését az ukrajnai konfliktusról. Hétfői bejegyzésében a politikus megerősített korábbi bejelentését.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »