Súlyos következményei lehetnek Európában a gázvezeték elleni támadásnak

Az Északi Áramlat gázvezetékek ellen elkövetett szabotázs olyan nemzetközi terrorcselekmény, amelynek súlyos következményei lehetnek az Európai Unió lakosságára nézve – jelentette ki Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára egy szerdai, a Krím biztonságáról Szevasztopolban megtartott szakértekezleten.

Patrusev szerint a csővezetékeken történtek kedvezményezettje, mindenekelőtt gazdasági értelemben, az Egyesült Államok. Emlékeztetett rá, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) által beszervezett szabotőrök 1983-ban felrobbantottak egy nicaraguai olajvezetéket.

A tisztségviselő, aki 1999 és 2008 között a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója volt, azt állította, hogy az „angolszászok”, akik szerinte az „instabilitás fő forrásai a világban”, a saját érdekükben, felhalmozott gazdasági problémáik megoldása céljából katonai konfrontációt akarnak kiváltani Oroszország és Európa között. Mint mondta, ennek hatására a tőke, a termelés és a szakemberállomány átvándorolna a tengerentúlra.

Megfogalmazása szerint az „angolszászok” közvetlen irányítása alatt Ukrajnában „újjáéledt a neonáci rezsim”, amelyet eszközként használnak fel az Oroszország elleni harcra.

Állítása szerint minden orosz–ukrán tárgyalási kísérlet „a kijevi rezsim amerikai pártfogóinak utasítására hiúsult meg”.

Hírdetés

Az orosz biztonsági tanács titkára az mondta, hogy Ukrajnában nemcsak az ország hadserege, hanem lényegében a NATO harcol Oroszország ellen, „amelynek tagjai nehézfegyverekkel, lőszerrel, hírszerzéssel és katonai szakemberek kiképzésével látják el a kijevi rezsimet”. A NATO fekete-tengeri tevékenységét fenyegetésnek minősítette az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím félszigetre nézve.

Patrusev, aki szerint megnőtt a krími közlekedési létesítmények fenyegetettsége és a dróncsapások valószínűsége, valamint a fegyverrel és robbanóanyaggal elkövetett bűncselekmények száma, sürgette az infrastruktúra fokozott védelmét.

Arról is szólt, hogy a szélsőséges bűncselekmények száma idén megháromszorozódott a Krímben. Elmondta, hogy az orosz belügyminisztérium és az FSZB intézkedéseket hozott annak megakadályozására, hogy a fiatalok szélsőséges szervezetekhez, radikális ifjúsági mozgalmakhoz csatlakozzanak, valamint a neonáci ideológia híveinek tevékenysége ellen.

Közölte, hogy a félszigeten az etnikumok közötti kapcsolatok harmonizálására irányuló állami programot és önkormányzati programokat összhangba hozzák a szélsőségek elleni küzdelem 2025-ig elfogadott országos stratégiájával. Elmondta, hogy Szevasztopolban működésbe lépett az etnikumközi és vallásközi kapcsolatok állapotát megfigyelő, a konfliktushelyzetek korai előrejelzésére szolgáló rendszer.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »