Súlyos csapás érte a magyar labdarúgó-válogatottat

Súlyos csapás érte a magyar labdarúgó-válogatottat

Szoboszlai Dominik kisebb sérülése miatt nem csatlakozik az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar labdarúgó-válogatott keretéhez.

Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint a Red Bull Salzburg középpályása a hét első felében a klubjánál marad további kezelésekre.

Marco Rossi szövetségi kapitány – Szoboszlai mellett – izomsérülés miatt Pátkai Mátéra és Tamás Krisztiánra sem számíthat a világbajnoki ezüstérmes Horvátország, valamint az Azerbajdzsán elleni csütörtöki és vasárnapi összecsapásokon. A Red Bull Salzburg magyar tehetsége még a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen szedett össze egy kisebb sérülést, emiatt egyelőre Salzburgban kezelik, de azt nem tudni, hogy kéősbb esetleg csatlakozhat-e a nemzeti csapathoz.

A francia Le Havre-t erősítő Bese Barnabás játéka is kérdéses: ő megérkezett ugyan Budapestre, de rögtön MR-vizsgálatra ment a repülőtérről, hogy kiderüljön, mennyire súlyos a sérülése.

A szakmai stáb az újabb sérülések miatt Ferenczi János behívása mellett döntött.

„Ideálisnak semmiképp sem nevezném a helyzetet. Ugyanakkor ha most elkezdenék keseregni, azzal nem javulna a helyzet. Az a dolgunk, hogy az egészséges kerettagokat készítsük fel a lehető legjobban az előttünk álló, cseppet sem könnyű feladatokra, ők pedig ezeket a lehető legjobban megoldják” – mondta Marco Rossi.

Hírdetés

A magyar csapat csütörtökön 20.45 órakor lép pályára Splitben, vasárnap pedig 18 órától játszik az azeriekkel a Groupama Arénában. Utóbbi zártkapus mérkőzés lesz, de 14 éven aluliak ott lehetnek majd a lelátón.

Az E csoportban öt fordulót követően a horvátok állnak az élen tíz ponttal, őket követik a szlovákok és a magyarok kilenccel. A walesiek a negyedikek hat ponttal, de ők eggyel kevesebb mérkőzést játszottak, míg az utolsó helyezett azeriek öt találkozón mindössze egy pontot szereztek.

A válogatott kerete

  • Kapusok: Dibusz Dénes, Gulácsi Péter, Kovácsik Ádám
  • Védők: Baráth Botond, Bese Barnabás, Ferenczi János, Kádár Tamás, Korhut Mihály, Lang Ádám, Lovrencsics Gergő, Tamás Krisztián, Willi Orbán
  • Középpályások: Holman Dávid, Kleinheisler László, Kovács István, Nagy Ádám, Sigér Dávid, Vida Máté
  • Támadók: Dzsudzsák Balázs, Feczesin Róbert, Holender Filip, Nagy Dominik, Németh Krisztián, Sallai Roland, Szalai Ádám, Varga Roland

  • Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »