Súlyos bírságot kockáztat, aki nem tartja be a korlátozó szabályokat

Súlyos bírságot kockáztat, aki nem tartja be a korlátozó szabályokat

Már érvényesek az új, a járvány terjedését megfékező korlátozások, aki megszegi, fizethet.

A veszélyhelyzeti védelmi intézkedések betartásának ellenőrzésében – a rendőrség mellett – a honvédség is tevékenyen részt vesz. Mint az a közlönyből kiderül, súlyos következményekkel számolhatnak az üzletek tulajdonosai, ha az ellenőrzés során a vásárlók nem hordják rendeltetésszerűen a maszkot:

amellett, hogy 100 ezer forinttól 1 millió forintig terjedő bírságot szabhatnak ki, az üzletet legalább egy napra, legfeljebb egy év időtartamra ideiglenesen is bezárhatják.

Kivéve persze, ha az érintett a szükséges intézkedéseket megtette a jogellenes helyzet felszámolása érdekében, így a jogsértő vásárlót felszólította a távozásra, és ha ennek nem tett eleget, értesítette a rendőrséget.

Hasonló bírság és bezárás fenyeget, ha valaki a kijárási korlátozást megszegi, a tilalom ellenére gyülekezik, közterületen, nyilvánon helyen, sportpályán sportolo, vagy este 7 óra és reggel 5 óra között adott üzletben, lottózóban vagy dohányboltban az ott dolgozókon kívül más személy is jelen van. Ahogyan bírságra számíthatnak azok a nevelési vagy oktatási intézmények vezetői is, ahol nem hőmérőznek.

Hírdetés

A kormányrendelet azt is kiemeli, hogy a jogkövetkezmény azonos napon több egymást követő ellenőrzés alkalmával is alkalmazható. A bírságot a határozat véglegessé válását követő 15 napon belül kell megfizetni, fellebbezésre pedig nincs lehetőség.

A maszkviselés elmulasztásának esetében a pénzbírság minimum 5 ezer forint, a legmagasabb díjtétel pedig 500 ezer forint lehet.

A helyszíni bírság kiszabása esetén némileg kedvezőbb a helyzet, 5 ezer forinttól 150 ezer forintig terjedhet, a sorozatos szabályszegőket viszont 200 ezer forintra is bírságolhatják.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »