Share 0 Post 0 Share Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az illetékes kormánybizottság hamarosan dönt a szükségállapot szövetségi szintre emeléséről – tette hozzá. A tárcavezető közölte, hogy az árvíz következtében hat ember – köztük három gyerek – életét vesztette, és több mint hatezer helyi lakost kellett evakuálni az elárasztott területekről. A régióban 55 ideiglenes menedékhelyet hoztak létre. „Mostanra a Dagesztáni Köztársaság 10 településén több mint kétezer ház és telek került víz alá” – mondta a Vészhelyzeti Minisztérium vezetője. A dagesztáni vészhelyzetről szóló megbeszélésen részt vett Vlagyimir Putyin elnök, Szergej Melikov, a régió kormányzója, valamint a legsúlyosabb helyzetben lévő települések – köztük Mahacskala, Derbent és Haszavjurt – önkormányzatának vezetői.
Március vége óta heves esők és ezek miatt áradások sújtják az észak-kaukázusi köztársaságot. Melikov kormányzó korábban elmondta, hogy Dagesztánban már több mint 15 ezer károsultja van a természeti csapásnak, és több mint hatezer házat árasztott el a víz. Az előrejelzések szerint további eső várhatók a régióban.
Share 0 Post 0 Share
Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »


