Súlyos a munkaerőhiány, a közmunkások átképzése javíthatna a helyzeten

Súlyos a munkaerőhiány, a közmunkások átképzése javíthatna a helyzeten

Szűts Ildikó a Világgazdaságnak azt is elmondta, hogy a közfoglalkoztatottak egy részét munka mellett lehetne képezni, így akár teljesen új szakmákat is elsajátíthatnának.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján az egészségügyi-szociális szektorban több mint hétezer, a feldolgozóiparban húszezer betöltetlen álláshely volt a nyáron. A Magyar Pékszövetség elnöke szerint háromezer sütőipari dolgozó hiányzik, a húsiparban is hasonló a helyzet.

Hírdetés

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke arról beszélt, hogy az építőiparból tízezer szakmunkás hiányzik. A Magyar-Zöldség Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács vezetője szerint a júniustól októberig tartó betakarítási, szüretelési időszakban 15-20 ezer munkavállalóval többre lenne szükség.

Nem csak az átképzés az egyetlen megoldás, hanem az EU-n kívülről érkező vendégmunkások alkalmazása. Ezt a kormány támogatja is, tavaly több mint hatezer munkavállalási engedélyt adtak ki harmadik országból érkező személyeknek, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint ez a szám idén már tízezer körül volt.

A problémát súlyosbítja, hogy egyes felmérések szerint a következő években újabb háromszázezer ember hagyhatja el Magyarországot.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »