Sulyok Tamás köztársasági elnök a katolikus egyházfő szombati búcsúztatója után nyilatkozott az M1 aktuális csatornának Rómában.
Elmondta: Ferenc pápánál mindig a személyes kapcsolatnak az elsődlegességét érezte, és azt, hogy
Egy igazi szabad ember volt, aki az igazság megélése útján érhette el a teljes belső békét és szabadságot, ami sugárzott belőle. Köztársasági elnökként azt tanulta tőle, hogy az államközi kapcsolatokban, az államférfiak között is a személyesség igen fontos dolog.
Arról, hogy Ferenc pápa miért tartja nagyon különlegesnek a szívében a magyarokat, Sulyok Tamás úgy fogalmazott: Ferenc pápa mondta neki, hogy szereti a magyarokat. Ennek egy személyes okát is vázolta: Argentínában dolgoztak mellette magyar nővérek.
„Azt gondolom, hogy sok mindent tudott Magyarországról a rendjén keresztül is, a jezsuita renden keresztül is” – mondta az államfő. Hozzátette: amikor Ferenc pápa Magyarországon járt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, akkor a pápa arcán látott „bizonyos változásokat”.
– hangsúlyozta az államfő, akit egy éve audiencián fogadott a katolikus egyházfő.
Sulyok Tamás szerint amit Ferenc pápa életéből, munkásságából nekünk, magyaroknak, hívőknek és nem hívőknek egyaránt tovább kell vinnünk, az a béke mindenáron való szeretete. Ez Ferenc pápára abszolút jellemző volt, Krisztus békéjét hirdetve ezt a világpolitikára is egyértelműen kiterjesztette – tette hozzá.
– mondta Sulyok Tamás.
Forrás: MTI
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »