Sulík bosszút állt a kormányon a kiivott dubaji bárért Tokár Géza2025. 05. 23., p – 15:13
Hosszabb idő után ismét nagy hullámokat kavart Szlovákia politikai életében egy világkiállítás. Míg a 2021-ben Dubajban rendezett kiállításból azért lett minibotrány, mert Richard Sulík kitta a bárt és rosszul gazdálkodott a rendelkezésére álló forrásokkal, négy évvel később, Oszakában már az a probléma, hogy Szlovákia alig van jelen az eseményen.
Sulík azóta hosszú utat tett meg: az SaS elnöki székéről lemondva gasztrobloggeri pályára lépett és leginkább csak arról készít videókat, hogyan kell elkészíteni a kiválasztott finomságokat. A múltbéli sérelmeket azonban nem felejtette el és a napokban elutazott a Japánban található Oszakába – ahol az aktuális világkiállítás zajlik.
Szlovákia a vécé mellett
Az egykori gazdasági miniszter a Facebook-oldalán közzétett egy videót a japán városból, méghozzá a szlovák pavilon környékén forgatva. Megállapította, hogy Szlovákia mindössze a képzeletbeli, „futottak még kategóriában” képviselteti magát az eseményen. Az ország önálló épület helyett egy teremben állított fel egy aprócska installációt, amit leginkább csak virtuális képkiállításnak lehetne nevezni. Sulík nem mulasztotta el megjegyezni, hogy a szlovák pavilont a szervezők a vécé közelébe helyezték el.
A kisebb kiállítók önálló pavilonok helyett egy közös helyiségben mutathatják meg magukat a világnak, például Panama, Gabon, Uruguay hirdeti magát diszkontáron és szó szerint fapados körülmények között. Sulík szerint az ország gyenge képviselete Andrej Dankónak, az SNS elnökének köszönhető, mivel a párt volt a legnagyobb befolyással az előkészületekre – az idegenforgalmi tárcát igazgatva, amely elvileg pont azért jött létre, hogy méltó módon bevonzza Szlovákiába a turistákat.
Magyarország egyébként egy önálló pavilonnal képviselteti magát a rendezvényen, melyet Zoboki Gábor Kossuth- és Ybl-díjas építesz tervezett. A magyar pavilonban rendszeres népzenei előadások mellett közösségi területek is találhatóak, melyekben konferenciákat és workshopokat is lehet szervezni, emellett válogatott borokat kínáló bárral is várják a látogatókat.
Kétezer helyett ötvenhárom
A szlovák kiállítás alapterülete mindössze 53 négyzetméteres, míg Dubajban – mikor Sulík gazdasági minisztériuma szervezte meg az ország képviseletét – még kétezer négyzetméteres, önálló pavilonnal képviseltette magát az ország. A hivatalos anyagok szerint Szlovákia a kiállításon a klímaváltozás hatásainak megmutatására, a régiók és a bor minőségének prezentációjára összpontosít. A gyakorlatban ebből a videón szinte semmi nem látszik: azok a látogatók, akik betévednek a szlovák pavilonba, néhány videófelvételt tekinthetnek meg a hazai tájról. Néhány képzőművész szintén jelen van a képeivel – ismét csak virtuálisan.
Sulík a videójában rámutat, hogy korábban sokkal innovatívabb módon működött a szlovák jelenlét, ugyanis presztízskérdést csináltak a témából. A szlovák küldöttség Dubajba többek között olyan aktuális technológiai találmányokat vitt, amelyek helyi kötődésű feltalálókhoz és mérnökökhöz kapcsolódtak.
A Pravda napilap szerint a szlovákiai jelenlét egyébként is kimondottan drága a japán városban, a Transparency International képviselői az Állami Számvevőszékhez is fordultak ez ügyben. A Slovakia Travel egy olyan cseh céget bízott meg a kiállítás berendezésével, amelynek nincsenek megfelelő referenciái, az Atyp Team mintegy kétmillió euróért valósította meg a beruházást és több tétel kapcsán is túllépte a költségkereteket – legalább 260 ezer euróval.
A világkiállítás szlovák pavilonjának berendezése és megszervezése egyébként hivatalosan nem magához az idegenforgalmi tárcához, hanem a Slovakia Travel állami ügynökséghez kapcsolódik. Miután Rudolf Huliak átvette a minisztériumot, az intézmény vezetése lecserélődött, április elején – napokkal a világkiállítás kezdete előtt – Matej Fekete került a cég igazgatói székébe. Az iroda szerint a Slovaki Travel kármentő üzemmódban van és mindent elkövet azért, hogy jól működjenek a dolgok Japánban. A világkiállítás április közepén nyílt meg és októberig tart, 28 millió látogatót, köztük 3,5 millió turistát várnak a szervezők.
Sulík kiitta a bárt
Világkiállítást átlagosan ötévente rendeznek és a Covid-járvány miatt elcsúszó Expo 2020 Dubai néven futó eseményhez még teljesen más volt az akkori, Matovič-kormány hozzáállása. A Richard Sulík irányítása alatt álló gazdasági tárca kimondottan nagy presztízsértékű lépésnek tekintette a szlovákiai pavilon berendezését.
Az ellenzék hevesen bírálta az arab környezetben felállított viszonyokat és a nyilvános források pazarlásaként minősítette azt, amit a tárca megvalósított. Az Állami Számvevőszék jelentése alapján a jelenlegi kormánykoalíció 800 ezer eurót kért számon Sulíktól a gazdaságtalanul elköltött kiadási tételek és egyéb költségek kapcsán. Akkor a minisztérium csaknem nyolc millió eurót költött a jelenlétre.
A legnagyobb botrányt mégsem a jól-rosszul felhasznált keretösszeg okozta, hanem egy kiszivárgó rövid videó a kiállítás zárásáról. A felvételen a szlovák delegáció – benne Sulíkkal és Jana Bittó Cigánikovával – megünnepli a sikeres rendezést. Sulík többek között kijelenti, hogy még egy utolsó nehéz feladat vár a szervezőkre, ugyanis ki kell inniuk a bárt.
Kapcsolódó cikkünk Pozsony |
Kedden sikerült megnyitni azt a rendkívüli parlamenti ülést, amelyen a képviselek arra szólították fel Richard Sulíkot, térítse meg az Expo 2020 nevű dubaji rendezvény költségeinek egy részét, amellyel az Állami Számvevőszék (NKÚ) szerint nem költséghatékonyan gazdálkodott. Az SaS elnöke éppen az ellenkezőjét állítja, szerinte egymillió eurót spórolt meg a szlovák adófizetőknek.
Két héttel ezelőtt jelent meg az NKÚ jelentése a 2021-ben megrendezésre került dubaji világkiállításról (az eseményt eredetileg 2020-ra tervezték, de a koronavírus-járvány miatt csúsztatni kellett), amelyen Szlovákia is képviseltette magát. A rendezvény lebonyolításáért az akkor még Richard Sulík által igazgatott gazdasági minisztérium felelt. A szlovák fél kiállításának összköltségei elérték a 11 millió eurót, ebből 7,9 milliót a gazdasági tárca költött el – az említett költségek pedig az államkasszát terhelték.
Az NKÚ szerint a gazdasági tárca nem fordított elegendő figyelmet a mérhető célok kitűzésére és a költségvetés megtervezésére, emiatt pedig több százezer eurót költött el feleslegesen.
„A mostani megállapítások tanulsággal szolgálhatnak a jövőre nézve, hiszen Szlovákia már készül a 2025-ös oszakai világkiállításra. Ezek a rendezvények kiváló lehetőségként szolgálnak hazánk bemutatására, ezért már a felkészülési fázisban is kellő figyelmet kell fordítani rájuk”
– jelentette ki Henrieta Crkoňová, az NKÚ alelnöke.
Mire ment el a pénz?
Az ellenőrök a jelentésben rámutattak, hogy a kormány még 2018-ban hagyta jóvá a dubaji világkiállításon való részvételt. Az előzetes tervek akkoriban még egy saját nemzeti pavilon kiépítéséről szóltak, amelyhez 2019-ben megrendelték az építészeti tervdokumentációt is, mintegy 115 500 euróért. Egy évvel később azonban úgy döntöttek, végül mégsem építenek saját pavilont, hanem bérelnek egyet, amelynek költségei elérték a 3,4 millió eurót, és amelyhez szintén készült egy építészeti tanulmány, mintegy 163 ezer euróért. Az NKÚ szerint megfelelő tervezéssel meg lehetett volna előzni a keveredést, és így nem költöttek volna el ennyi pénzt feleslegesen.
Az ellenőrök továbbá kifogásolták az étkeztetéssel kapcsolatos kiadásokat is. Egyebek mellett rámutattak, hogy a gazdasági minisztérium 106 700 euró értékben vásárolt alkoholtartalmú italokat a pavilonban működő étterem számára. Az ellenőrzéskor azonban az étterem üzemeltetője nem tudta megmagyarázni, hova lettek az italok, és hogyan számoltak el velük a könyvelésben.
Végül pedig problémák merültek fel az elszállásolás költségeiben is. Kiderült például, hogy 5 személy jogtalanul tartózkodott a minisztérium által bérelt szállásokon, hiszen nem voltak meghívott vendégek, sem a delegáció tagjai. Ez a tétel mintegy 164 ezer eurót tett ki a költségvetésben.
A felsorolt hibák, illetve az egyéb gyanús pénzköltések miatt az NKÚ úgy ítélte meg, hogy a Sulík által igazgatott tárca mintegy 634 ezer eurót nem költséghatékony módon használt fel, további 164 ezer euró esetében pedig a hivatal „indokolatlan meggazdagodás lehetőségéről” számolt be.
Összeült a parlament
A jelentés közzététele után a kormánykoalíció rendkívüli ülést kezdeményezett a parlamentben, amelyen arra szólították fel Sulíkot, fizesse vissza a károkat, amelyeket a gazdasági tárca élén okozott. A keddi ülésen 76 képviselő jelezte részvételét, így éppen csak sikerült elindítani az egyeztetést (ha eggyel kevesebb képviselő jelentkezik be, nem lett volna meg az egyszerű többség, így az ülés el sem indul). A jelenlévők kizárólag a kormánykoalíció frakcióiból kerültek ki, egyetlen ellenzéki képviselő sem támogatta, hogy tárgyaljanak a Sulík elleni indítványról.
A KDH és a Progresszív Szlovákia (PS) előre jelezte, képviselőik nem hajlandóak részt venni a koalíció „színházi előadásán”, és a kétségekkel elsősorban az illetékes szerveknek, nem pedig a politikusoknak kellene foglalkozniuk.
Kapcsolódó cikkünk
Richard Sulík volt gazdasági miniszter visszautasítja, hogy rosszul gazdálkodtak az állami vagyonnal a dubaji világkiállításon való szlovák részvétel során. Az SaS elnöke keddi sajtótájékoztatóján az ellenzéki Smer által nyilvánosságra hozott videófelvételre reagált, melyen azt látni, hogy felszólítja a jelenlevőket, „igyák ki a bárt”. Sulík elmondta, a szlovák pavilon vendéglőjében készült a felvétel, a világkiállítás zárónapján, és a sikeres dubaji bemutatkozást ünnepelték.
„Igen, ünnepeltünk, az expó zárónapja volt” – jelentette ki. Hozzátette, mintegy 30 hosztesz volt jelent, továbbá a 182 napos világkiállítás szervezőcsapatának tagjai. „Mindenkit meghívtam egy italra” – tette hozzá, azzal, hogy a bárt azért kellett kiinni, mert az Egyesült Arab Emírségekben korlátozások vonatkoznak az alkohol behozatalára és a kivitelére is. Sulík szerint nem volt túl sok alkohol a bárban. Hozzátette, a Geissen család éppen arra járt, ezért volt jelen az ünneplésen.
Utódja, Karel Hirman volt gazdasági miniszter kijelentésével kapcsolatban, hogy hiányosságokra bukkantak az expó költségeinek elszámolásánál, Sulík azt mondta, ezt a könyvelőknek kell tisztázniuk. Hangsúlyozta, hogy a saját számláit kifizette a világkiállításon, a szlovák bemutatkozásra előirányzott költségvetési keretet pedig betartották.
Hozzátette, hogy amikor elfoglalta a miniszteri széket, lemaradás volt az expón való részvétel megszervezésében, de rövid időn belül sikerült megállapodni a kiállítóhelyekről. Fél év alatt 550 üzleti találkozót tartottak, és 11 vállalkozói missziót valósítottak meg.
Sulík: Spóroltam
Sulík a parlamenti ülésen úgy fogalmazott, a dubaji világkiállítás hatalmas siker volt Szlovákia számára, különösen annak fényében, hogy amikor átvette a gazdasági tárca irányítását, már csak fél év volt hátra a rendezvényig, és a szervezés akkor kritikus állapotban volt. Elmondása szerint semmi sem volt előkészítve a 115 ezer eurós tervdokumentáción kívül, amit még az akkori gazdasági miniszter, Peter Žiga (korábban Smer, jelenleg Hlas) rendelt. Sulík állítja, a késlekedésért az őt megelőző vezetés tehető felelőssé, hiszen a választási ciklus utolsó hónapjaiban egyáltalán nem foglalkoztak az üggyel. Továbbá kiemelte, az előzetes költségvetési tervekhez képest a gazdasági tárca egymillió euróval kevesebbet költött el. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy a lakhatási jegyzék körül valóban keveredés volt, amiért vállalja a politikai felelősséget.
Az ülésen felszólalt Igor Matovič, a Szlovákia mozgalom vezetője is, aki korábban élesen bírálta Sulíkot a Smer által nyilvánosságra hozott videófelvétel miatt, amelyen az látszik, hogy az SaS elnöke a dubaji világkiállítás zárónapján arra biztatta a vendégeket, „igyák ki a teljes bárt”. Váratlanul védelmébe vette a korábbi gazdasági minisztert, mint mondta, bár Sulík valóban hibázott, ez csak a töredéke azoknak a bűncselekményeknek, amelyeket a jelenlegi kormánykoalíció tagjai követtek el.
„Egy kissé igazságtalannak tűnik ez nekem az önök részéről. Ha fair módon akarnak eljárni, tessék, tárgyalják át az NKÚ összes olyan jelentését, amelyek az önök által elkövetett bűncselekményekről szólnak”
– jelentette ki az egykori miniszterelnök.
Ugyanakkor nem szalasztotta el a lehetőséget, hogy bírálhassa vetélytársát: azt mondta, Sulíknak már rég nem kellene a politikában lennie, hiszen ennél jóval súlyosabb dolgokat is elkövetett már, mint a világkiállítás körüli költségek. Ismét felrótta, hogy az SaS elnöke már három kormányt megbuktatott, és ezzel bebiztosította a maffia visszatérését.
A képviselők viszonylag gyorsan, már kedd délután lezárták az ülést, és 77 szavazattal elfogadták Erik Kaliňák (Smer) indítványát, amelyben „hangsúlyosan kérik” Sulíktól a költségek megtérítését.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


