Suleimani tábornok meggyilkolása előtt többször is járt a Gázai-övezetben

Suleimani tábornok meggyilkolása előtt többször is járt a Gázai-övezetben

Az Iráni Forradalmi Gárdához tartozó ,,Quds Erők,,parancsnoka, a mártírhalált halt Qasem Suleimani tábornok közismert volt arról, hogy a Közel-Kelet több országában is járt. A háborús évek alatt azonban a legtöbbször Irakba és Szíriába látogatott el.

Az iráni Mehr hírügynökség szerint azonban Suleimani tábornok többször is járt a megszállók által körülzárt Gáza övezetben, annak ellenére, hogy azt az izraeli hadsereg vízi, légi és szárazföldi úton is elvágta a külvilágtól.

A kanadai ,,Defenders for Human Rights,, civil szervezet vezetője Firas Al-Najim szintén megerősítette ezt és azt is elmondta, hogy az iráni tábornok segített kiépíteni Gázában azokat a föld alatti alagutakat, melyeket a palesztin erők használnak. Al-Najim szerint a palesztin ellenállás ezen alagutak segítségével tudott komoly választ adni az izraeli megszállóknak.

Hírdetés

Arról is vannak beszámolók, hogy Suleimani tábornok segédkezett a Hamász mozgalom és az Iszlám Dzsihád ellenálló szervezethez tározó katonai csoportok kiképzésében. Különösen az izraeli megszállók elleni védelmi harcok idején.

A hős Suleimani tábornok az iraki népi mozgósítású erők (Hashd Al-Shaabi) helyettes parancsnokával, Abu Mahdi Al-Mohandes-el együtt halt mártírhalált 2020 január 3-án a bagdadi nemzetközi repülőtér közelében egy amerikai légi támadás során.

Orientalista.hu-Al-Isfahani (Al-Masdar News)

Sharing is caring!


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »