Stumpf András igaz balliberális lett

Stumpf András igaz balliberális lett

Egy kis baráti hátbaveregetés kormánykritikuséknál.
Létezik a magyar újságíró-társadalomnak egy sajátos része, amely egyre inkább eltűnőben van.

Az úgynevezett G-nap utáni Simicska média egykori munkatársai annak idején szinte vezényszóra lettek Orbán-ellenesek, s mindez többségüknél a mai napig kitart. Eltűnőben pedig azért vannak, mert gyakorlatilag teljes mértékben beszippantotta őket a balliberális médiavilág. Ahol csak tudják, propagálják kormányellenes nézeteiket, nem kivétel ez alól a közösségi média sem, sőt. Ott már teljesen egymásra találtak, együtt szidják a kormányt, együtt járnak tüntetni, s együtt hirdetik, hogy csak ők lehetnek az igazi újságírók. (És persze csak a volt simicskások az igaz polgáriak, keresztények, konzervatívok stb.)

Az egykori Simicska-médiabirodalom szerénységéről messze földön híres frontembere, Stumpf András is legfőbb tevékenységének a kormány és Orbán Viktor kritizálását tekinti. Ezzel nincs gond, lelke rajta.

Történt ugyanakkor, hogy a Figyelő megjelentetett egy cikket, amelyben arra figyeltek fel, hogy Stumpf és Veiszer Alinda is a szlovákiai sajtóban talált magának munkát. Ennek kapcsán tettek fel kérdéseket, amelyre Stumpf éles hangvételű írásban reagált, majd érkezett viszontválasz – akit érdekel, ITT elolvashatja mindezeket.

A Figyelő második cikkére Stumpf András azzal válaszolt, hogy megosztott egy cikket, amely a Manipulált hírekkel lövik Stumpf Andrást, marad a Válasz Online-nál címet viselte, szerzője pedig egy bizonyos Szalay Dániel.

Hírdetés

És erről a Szalay Dánielről egy hónappal ezelőtt a következőket írta Stumpf:

„Szalay Dániel megdöbbentő értesültségű újságíró médiaügyekben. Tényleg. Egy-egy munkahelyváltásomnál ezt személyesen is megtapasztaltam: előbb tudott a tervekről, mint a munkatársaim – volt is ebből némi galiba. Mindegy, a lényeg, hogy most médiaügyi portált hozott létre. Gratula neki, meg hajrá!”

Az érintett nagyon meg is köszönte mindezt.

Majd ugyanő egy hónap múlva viszontvállonveregeti kollégáját:
„Stumpf András konzervatív érzületű újságírót”, aki mindezt lelkesen meg is osztja az alábbi kommenttel ellátva: ” Hopp, a Média1 hírt csinált a kormányhuszárok újabb pofára eséséből!”.

No igen. Régi trükk. Valahogy így ajnározzák magukat körbe a ballib térfélen. Ilyen a minőségi újságírás, és a minőségi újságírók odaát.

Mauhrer Zoltán


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »