Strasbourgi bíróság: Nem ítélhető el a Vatikán a papok bűncselekményei miatt

Strasbourgi bíróság: Nem ítélhető el a Vatikán a papok bűncselekményei miatt

Egy 24 fős csoport ellenében hozott ítéletet a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, akik azt állították, hogy belga papok nem megfelelő viselkedésének az áldozatai lettek.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) szerint azonban a Vatikánt nem lehet helyi bíróságok elé állítani a katolikus papok szexuális zaklatásai miatt. A strasbourgi bíróság ezáltal megerősítette, hogy

a Vatikánnak ilyen esetekben mentelmi joga van, és nem hozható összefüggésbe a papok bűncselekményeivel.

Hírdetés

A felperesek a Szentszéket hibáztatják a szexuális bántalmazások miatt, szerintük ugyanis hiányosságok mutatkoztak a gyermekeket zaklató és megerőszakoló papok ügyének megoldásában. Véleményük szerint a Vatikán inkább elkendőzi ezeket az eseteket, minthogy bejelentené azokat.

A szóban forgó csoport azt követően fordult a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságához, miután a belga bíróságok kijelentették, nincs jogkörük a Szentszék mentelmi jogának eldöntésére.

A strasbourgi bíróság héttagú kamarája helybenhagyta a belga bírák döntését. A bíróság szerint az áldozatokat nem fosztották meg a bírósághoz fordulás jogától. A Vatikán a strasbourgi bíróság döntését nem kommentálta.

Mindkét félnek három hónap áll rendelkezésére, hogy az EJEB Nagykamarájához forduljon, amely meghozza a végső döntést. A nagykamra 17 bíróból áll, és döntése végleges.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »