Storck megtartotta első dunaszerdahelyi sajtótájékoztatóját: Tudom, hogy itt tüzes magyarok élnek

Storck megtartotta első dunaszerdahelyi sajtótájékoztatóját: Tudom, hogy itt tüzes magyarok élnek

Rendhagyó módon, a riporterek személyes jelenléte nélkül került sor Bernd Storck első sajtótájékoztatójára Dunaszerdahelyen. A koronavírus-járványra való tekintettel az újságírók online tehették fel kérdéseiket a német szakembernek.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Bernd Storck, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya vette át a DAC irányítását június 1-től. A német szakembernek május 31-én járt le a szerződése belga csapatánál, mindössze két napja érkezett meg a Csallóközbe, de ma már edzést vezényelt a játékosoknak.

Storck bevezetésképp elmondta, hogy boldog, hogy itt lehet.

„Nagyon sokat beszélgettünk a tulajdonos úrral és a sportigazgatóval is. Fő célunk, hogy minél közelebb kerüljünk az előttünk álló klubokhoz, szeretnénk csökkenteni az elég nagy, tizenhét pontos hátrányunkat a Slovan mögött.”

Új klubjával kapcsolatban kiemelte, hogy

“Fantasztikus körülményeket találtam itt. A szurkolók is csodálatos hangulatot tudnak teremteni Dunaszerdahelyen. Nagyon örülök, hogy itt lehetek.”

Habár a tisztifőorvos még nem adott hivatalos választ, vagy engedélyt a Fortuna Liga újraindításával kapcsolatban, a Ligás Klubok Uniója és a bajnokságban résztvevő csapatok képviselőinek döntése alapján június 13-val indulna újra a bajnokság, minek során 10 helyett csak 5 mérkőzést játszanának le.

“Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, persze nemcsak itt, hanem az egész világban. Nehéz most a játékosoknak is, hiszen rövid időn belül a harmadik edző vagyok itt. Két héten belül kezdődik a bajnokság, ráadásul nem tudjuk, hogy szurkolókkal kezdődik-e meg… Németországban is láttuk, hogy mennyire specifikus helyzet ez, milyen nehéz a játékosoknak úgy játszani, hogy nincsenek ott a szurkolók. A fő feladatom és célom jól felkészíteni a játékosokat, mihamarabb átadni nekik a saját filozófiámat, hogy sikeresek lehessünk, és örömöt tudjunk szerezni a szurkolóknak.”

Hírdetés

Storck pozitívan értékelte a játékosokkal való első találkozását. Mint mondta,

“Öt bajnoki meccs és a kupaelődöntő van előttünk, ahogy ma mondtam is a játékosoknak, történelmet írhatnak, ha döntőbe jutunk. Remélem, hogy sikerül annyit hozzátennem és segítenem a csapatot, hogy együtt a szurkolókkal ünnepelhessük a győzelmet.”

Storck arról is beszámolt, hogy a megismerkedés után rögtön két edzést is tartott a játékosoknak, kedden pedig tesztelésre mennek, hogy fel tudják mérni a játékosokat, és megkezdhessék a felkészítésüket a következő edzésekre és meccsekre.

Újságírói kérdésre Storck elmondta, hogy a magyar játékosok, akikkel már találkozott a válogatottban, láthatóan könnyebben át tudják venni a stílusát, jobban értik, hogy mit szeretne, mint a többiek.

Azzal kapcsolatban, hogy milyen stílust szeretne foganatosítani a DAC-nál, Storck elmondta, hogy szeretné, ha a játékosai magabiztosak lennének, ha szervezett lenne a csapat, ha minden esetben tudnák, hogy mit kell tenniük a pályán. Ezen kívül szeretné, ha stabil lenne a sárga-kékek labdatartása, azt akarja, hogy ellenőrzésük alatt tartsák a játékot.

Storck kiemelte, hogy nagyjából olyan játékstílust várhatnak a szurkolók tőle, amit korábbi csapatainál is. Szeretne attraktív focit játszani a csapattal, olyat, amivel a szurkolók elégedettek lehetnek.

A német szakember szintén újságírói kérdésre elmondta, hogy a DAC-ot még abból az időből ismeri, mikor a magyar válogatott szövetségi kapitánya volt. Mint elmondta, tudja, hogy sok magyar él itt, akik nagyon tüzesek. Storck egyik válaszában elárulta, hogy több korábbi hazai mérkőzést is visszanézett és fantasztikusnak találta a hangulatot, amit a szurkolók biztosítanak. Azt is hangsúlyozta, hogy bízik benne, hogy mielőbb rendeződik a koronavírus-helyzet, és hogy újra 12. játékosként buzdíthatják majd a szurkolók a csapatot.

A teljes sajtótájékoztató (magyar fordítással együtt) itt tekinthető meg:

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »