Barcsay Jenő (1900-1988) monumentális művén, ha tüzetesen szemügyre vesszük, a bal oldalon álló asszony jobb kezében mintha egy kés pengéjét látnánk megvillanni. Talán így van, talán nem, mindenesetre a Képzőművészeti Egyetem kiállításán látható hatalmas szénrajz kapcsán a kiállítás kurátora, Sturcz János ezt így gondolja.
Persze az is lehet, hogy kés helyett csupán egy megcsillanó fénycsíkot látunk ott, és a kurátor téved. Nem tudhatjuk, de nem is ez a lényeges.
Az Andrássy úti művészeti egyetem, a Régi Műcsarnok épületében lévő Barcsay-teremben és az aulában Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban címmel láthatunk válogatást a százhuszonöt éve született mester munkásságából.
Az aulában a fő attrakció az a monumentális szénrajz, amely a szemközti falat szinte teljes egészében betölti. Ez a műalkotás Asszonyok-karton néven ismeretes. 1963-ban készült 1:1-ben, azaz 300×740 centiméteres méretben. Ha közel megyünk hozzá, és úgy vesszük szemügyre a kartonra rajzolt képet, láthatjuk a szén tónusait a szürke finomabb árnyalataitól kezdve az egészen mélyfekete felületekig.
A karton fehérje egyáltalán nem látszik: úgy tűnik, a mester tónusos papírra dolgozott. A szén lágy és puha is tud lenni, attól függően, mennyire nyomjuk rá a papírra. Barcsay e kartonján a tömör, határozott körvonalak, kemény vonások, tónusok a meghatározóak. Az alakok sematikusak, hiányoznak az egyéni vonások, a művész célja a tipizálás lehetett. Vastag kontúrok határolják a testeket, mintha afféle oszlopok vagy tartópillérek lennének az ábrázolt asszonyok. A térhatást a változatosan felrajzolt szürke árnyékok biztosítják. A kép a konstruktivizmus jegyében készült, mint Barcsay műveinek többsége, leszámítva az anatómiai rajzait, de erről majd később.
A monumentális méretű Asszonyok-karton a feledés homályából, feltekercselt állapotban bukkant elő 2024 szeptemberében. A több mint huszonegy négyzetméteres szénrajz volt az 1:1-es kartonja Barcsay első, közösségi térbe szánt mozaikjának, amely a miskolci Nehézipari Egyetem könyvtárának előcsarnokába jó pár évvel később, 1969-ben került beépítésre.
„A vélhetően 1963 második felében elkészült Asszonyok-karton előzménye jóval korábbra nyúlik vissza; Barcsay 1949-ben a szentendrei művésztelepen lévő műtermében készítette el korszakának főművét, az Asszonyok-rajzot, amely a történelem fordulatai miatt hosszú ideig nem kerülhetett a közönség elé; debütálására csupán 1957-ben, a Nemzeti Szalonban megrendezett Konstruktív törekvések című kiállításon került sor, ahol a szakma is felfigyelt a monumentális asszonyalakokat ábrázoló konstruktív-figurális szénrajzra. 1958-ban Dávid Katalin művészettörténész már mozaikvázlatként hivatkozott a grafikára, aminek jelentős szerepe lehetett abban, hogy a miskolci egyetem tervezési munkálatait vezető Janáky István (1938-2012) építész is felfigyelt az alkotásra, majd felkérte Barcsayt, hogy az 1949-es Asszonyok-rajzot ültesse át mozaikba a campus egyik épületének díszítésére. A mozaikot Barcsay tört márványból képzelte el, a mű kivitelezésével pedig Csákváry Nagy Lajos (1923-2014) képzőművészt – aki jól ismerte e mozaiktechnikát – bízta meg. A későbbi mozaik méretével megegyező, felnagyított rajzot tehát ekkoriban, 1963 második felében készítette el Barcsay Jenő, bár nagy valószínűség szerint nem egyedül, hanem segítséggel. Az Asszonyok-karton felfedezése több szempontból is különleges: egyfelől Barcsay egyetlen másik mozaikjához sem maradt fenn 1:1-es kiviteli karton, másfelől Barcsay saját munkásságának kiemelkedő eseményeként élte meg, hogy az 1949-es rajza monumentális kivitelezést kaphatott. Így emlékezett vissza az 1949-es rajz jelentőségére: »az utamat talán életem végéig ez a kartonom határozta meg«” – tudhattuk meg a kiállításon.
E kiállításnak kétségkívül ez a szenzációja. Az aulában Barcsay további absztrakt mozaikterveit láthatjuk, ezek azonban már színesben készült olajfestmények. Kisméretű vázlatai, ceruzarajzai a tájban is a szerkezetet hangsúlyozzák, hisz a mester egész életművét áthatja a konstruktív szerkesztés.
A kiállítás fenn, az emeleten folytatódik. A lépcsőház is mesésen szép, és reneszánsz hangulatú, bábos korláttal díszített lépcsősor visz fel a Barcsay-terem látnivalóihoz. A folyosó falképei Lotz Károly keze nyomát viselik. Most, a Barcsay-kiállítás alatt a teljes folyosó és lépcsőház is ki vannak világítva, így a 2013-ban restaurált freskók nagyszerűen érvényesülhetnek.
Az erdélyi származású Barcsay Jenő 1919-ben települt át Magyarországra, majd 1921-ben felvételt nyert a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, ahol a progresszív pedagógiai elveket alkalmazó, franciás irányultságú Vaszary Jánosnál kezdte meg a tanulmányait, majd 1922-től átiratkozott Rudnay Gyula osztályába, akinek alapos stúdiumokra építő tanári módszere és sötét színvilágú, drámai festészete sokkal közelebb állt a fiatal Barcsay művészi alkatához. Barcsay legkorábbi művei erős Rudnay-hatásról tanúskodnak: a sötét tónusú tájképek mellett szociografikus érzékenységű portrékat is készített.
Szentendrére először 1929-ben látogatott el, és a város egy életre meghatározó közegévé, művészetének ihlető forrásává vált: itt szintetizálta sajátos egyéni stílussá az 1930-as, második párizsi ösztöndíja során megismert kubista szemléletet is. Művei Szentendre lankás dombjait örökítik meg: kompozícióinak a föld gyűrődéseiből és tektonikájából kialakított, magas horizontvonalú, nagylátószögű és torzított perspektívájú térfelfogása az első szakmai sikereket is meghozta a számára. „Egész életében kutatta a kisfelületű képekben rejlő monumentális lehetőséget, a szűkszavúan megfogalmazott formák belső feszültségét, valamiféle csendes »cselekvéstelenséget« és legfőképp a tér és a forma egymáshoz való viszonyának következetes és szakadatlan kutatását” – olvashatjuk a kiállításon. A szentendrei hangulatokon kívül Barcsaynak kedvenc modelltárgya volt a festőállvány: több kisebb-nagyobb ilyen témájú képe is készült élete második felében.
Az 1928 körül festett Női fej című festménye is erős konstruktivista hatást mutat. Nem a lágy, nőies vonásokat emeli ki a képen a festő, hanem a keménységet hangsúlyozza. Azt is mondhatnánk, hogy mintegy „kiszögletesíti” a látványt. Stilizált fejet látunk, amely talán nem is elég pontos, a túl nagy szemek, a leegyszerűsített arcvonások nem a személyiséget hangsúlyozzák, ahogyan az Asszonyok-kartonon sem ezt láthatjuk.
Az Ülő nő című képen is ugyanezeket a tulajdonságokat figyelhetjük meg. Statikusság és egyszerűség jellemzi képeit. A mester a végletekig fokozta az absztrakciót, egészen addig, amíg el nem jutott a teljes leegyszerűsítésig. 1981-ben festette a Fekete-fehér című festményét, amivel a szakmát is megdöbbentette. „Barcsay egész életművében folyamatosan váltogatta a racionális, geometrikus rendteremtésre törekvő világos (posztkonstruktív”) és a komorabb a rendet lebontó, sötét tónusokat alkalmazó sötét („posztexpresszionista”) stílusát. A kései fekete képekben a két törekvést összekapcsolta, az aranymetszésen és redukción alapuló, mérleghez hasonlóan kiegyensúlyozott geometrikus szerkezetet és a sötét, fekete-szürke színeket egyesítette. Itt a fekete nem a gyász, a kétségbeesés vagy a káosz, nem is csak az éjszakai égbolt, hanem a kozmikus végtelen, az arany háttér szinonimájaként a szakralitás, az isteni jelenlét jelképe, a tökéletes rend és béke megtestesülése.”
A belső, kisebb termekben eredetiben láthatók Barcsay legismertebb és legnépszerűbb alkotásai, az anatómiai rajzai, amelyeket a Művészeti anatómia című könyvéhez készített illusztratív célzattal. Ezekkel a rajzokkal eleddig nem nagyon lehetett találkozni kiállításokon. A legmeglepőbb bennük az, hogy milyen kicsik ezek az alig A/4-es méretű művek. Pici arcok, koponyák, kezek, hátak, lábak töltik be a papírokat. Egyszerűen lenyűgözőek! A kihegyezett, közepesen puha ceruza tökéletesen alkalmas volt ezeknek az analitikus megfigyelésen alapuló rajzoknak az elkészítéséhez. Nemcsak a külső látvány jelenik meg a néző szeme előtt, hanem a belső, a nem látható izmok és csontok szerkezete is, amelyeket csak a művészeti bonctan során lehet megismerni. Barcsay Leonardo, Michelangelo és Székely Bertalan nyomdokain haladva alkotta meg ezeket a csodás könyvillusztrációkat. Könyvét az 1950-es évek óta sok nyelvre lefordították már, a művészeti egyetemen pedig tankönyvként használják a hallgatók.
Barcsay Jenő hátrahagyott művei a magas művészet részét képezik. Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy látogasson el az Andrássy úti Régi Műcsarnok épületébe, és a kiállítás mellett gyönyörködjön a nagyon szép épületbelsőben és a Lotz- freskókban is.
A kiállítás szeptember 27-ig keddtől szombatig 10-től 18 óráig ingyenesen látogatható.
Szöveg és fotó: Mészáros Ákos
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. szeptember 7-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
