Startolt a Mi Nyitnánk Mozgalom

Startolt a Mi Nyitnánk Mozgalom

A Mi Hazánk Mozgalom egy új mozgalmat hívott életre, Mi Nyitnánk Mozgalom néven. Ezzel tiltakoznak a kettős mérce ellen, ugyanis elfogadhatatlannak tartják, hogy a kaszinók nyitva tarthatnak, a vendéglátóhelyeket pedig bezárják. 

A párt szerint ezek teljesen ésszerűtlen kormányzati  intézkedések, hiszen egy létszámkorláttal, távolságtartással működő étterem sokkal veszélytelenebb lenne, mint egy zsúfolt kaszinó vagy bevásárlóközpont.

Hírdetés

A mozgalomhoz elsőként a Budai Vár legrégebbi vendéglátóhelyének, a Vitéz Sörözőnek tulajdonosa csatlakozott, de Kőszegről, Szegedről, és az ország számos pontjáról jelezték már vendéglátások szándékukat, hogy hajlandóak csatlakozni a Mi Nyitnánk Mozgalomhoz. Őket arra kérik, hogy jelentkezzenek a Mi Hazánk Mozgalomnál, hiszen nagyon sokan szerettek volna már február elején kinyitni, de a nagyon súlyos szankciók, fenyegetések miatt ezt végül mégsem tették meg. 

A Mozgalom arra szeretné rábírni a kormányt, hogy fokozatosan, ésszerűen, de végre kezdje el megmenteni a magyar gazdaságot, és ennek része az is, hogy hagyják végre dolgozni a magyar embereket.

Hunhír.info


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »