Stagnálnak az ingatlaneladások. A fejlesztők már próbalakásokat is kínálnak

Stagnálnak az ingatlaneladások. A fejlesztők már próbalakásokat is kínálnak

A saját lakás egyre inkább megfizethetetlen a fiatalok számára. Az ár mellett a a magas jelzáloghitelek szigorúbb feltételei is gondot okoznak. Néhány év alatt megfordult a trend, mindez ugyanis elriasztja őket a saját lakás vásárlástól, és inkább az albérletet részesítik előnyben. Néhány fejlesztő ezért érdekes ajánlattal állt elő.

„Egyértelműen csökkent az érdeklődés a lakásvásárlások iránt. 20-30 százalékos visszaesést tapasztalunk” – tájékoztatott Peter Porubský, a Nehnuteľnosti.sk ingatlanportál elemzője hozzátéve, erre annak ellenére került sor, hogy az ingatlanárak nagyjából 8-10 százalékkal estek, írja a noviny.sk portál. Az emberek ugyanis aggódnak az emelkedő kamatok és a szigorodó jelzáloghitelek miatt. A bankok figyelembe veszik az ügyfél teljes eladósodottságát is.

Ami évekkel ezelőtt még nem volt feltétel, az az, hogy a bank automatikusan levonja az ügyfél bevételének 20 százalékét.

Vagyis, ha az ügyfélnek 1000 eurós bevétele van, akkor ebből automatikusan levon a bank 20 százalékot, így az ügyfél bevétele, amivel számolnak, mindössze 800 euró” – mondta Veronika Vravková, a FinGo pénzügyi tanácsadója hozzátéve, ezért is nő az érdeklődés inkább a bérbeadások iránt.

A fejlesztők ezért új szolgáltatásokat kínálnak, vagyis olyan akciókat, amelyek segítségével megpróbálják újraéleszteni a lakáseladási piacot.

Hírdetés

„A promóciós kommunikációt vagy az értékesítésösztönző kommunikációt különösen azon fejlesztők körében érzékeljük, akik a projektjeik utolsó ingatlanjait igyekeznek eladni, vagy éppen elkezdték egy új projekt értékesítését” – mondta Filip Žoldák, a HERRYS ingatlanügynökség munkatársa.

Azt tapasztaljuk, hogy a piacon lévő ügyfelek árengedményeket várnak.

Ezért elkezdtünk próbalakásokat kínálni nekik. Úgy érezzük, nagyon fontos, hogy az emberek minden konkrét aggályt mérlegeljenek, mielőtt lakást választanak” – magyarázta Juraj Privrel, az ITB Development fejlesztési vezetője.

Az egyik legnagyobb akadály a kamatok emelkedése. Jelenleg négy százalék körül mozognak, és az elemzők szerint nyárra még magasabbak lehetnek.

„Néhány bank – különösen Amerikában – csődbe ment, ami az Európai Központi Bankot is érinti, így az kamatemelésre kényszerül. Az előrejelzések szerint akár a 6 százalékos kamatot is elérhetjük” – fogalmazott Vravková.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »