Spöttle: Egyre masszívabb támadások várhatók

Ezúttal sem telhetett el a szilveszter az unió bevándorlás sújtotta tagállamaiban molesztálások és randalírozás nélkül. Németországban többek között Lipcsében, Stuttgartban, és Dortmundban is több ilyen esetet jelentettek. A nők molesztálása mellett többen is rátámadtak a rendőrség és a tűzoltóság munkatársaira is. Georg Spöttle, biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma Reggel című műsorában elmondta, ilyen esetekben az adott államnak példásan meg kellene büntetni azokat a garázdálkodókat, akik rendőrre, mentőkre, vagy tűzoltókra támadnak.

Szinte szervezetten, egyidőben történtek szilveszterkor a támadások, ezért arra lehet következtetni, hogy nem egy kisebb csoportról van szó, világított rá a biztonságpolitikai szakértő. Georg Spöttle hozzátette, idén vízágyút is be kellett vetni több helyen is, ami már nagyon komoly dolognak számít. A zavargókkal kapcsolatban úgy fogalmazott, „elég veszélyes a tömeg összetétele, ultrabaloldali fiatalok, akik a korlátlan bevándorlás mellett vannak, azt lehet mondani, hogy tulajdonképpen anarchistákról van szó”.

Cinkos, aki hallgat?

Georg Spöttle hozzátette, ő maga is posztolt kommentár nélkül egy, a fentihez hasonló videót az egyik közösségi oldalon, amiért le is tiltották az oldal adminisztrátorai a biztonságpolitikai szakértőt. „A szólásszabadság az ilyen szociális médiákon megszűnt, tehát akkor vagy EU-konform, ha bicikliző kiscicákat teszel fel, vagy hasonlót. Tehát abszolút nem lehet semmit már kommentár nélkül sem kitenni, ami a migrációt megkérdőjelezi, vagy megmutatja valójában, hogy mi folyik német, francia, belga vagy brit utcákon” – hangsúlyozta.

A biztonságpolitikai szakértő arról is beszélt, szilveszterkor Franciaországban összesen 1031 autót gyújtottak fel a zavargók, Németországban eddig csak néhány tucatról vannak információk.

Ezzel kapcsolatban úgy vélekedett, nagyon nagy félelmek vannak azokban az idősebb és szociálisan gyengébb állampolgároknál, akik Molenbeekben laknak például, hiszen ők nem tudnak elköltözni, olcsó szociális lakásokban élnek, és közben rettegnek a szomszédságtól.

Hírdetés

„Példát kellene statuálni”

A szakértő úgy látja, évről évre egyre durvább esetekről lehet hallani, mindez azért lehetséges, mert a bűnösökre nem rónak megfelelő büntetést.

„Akiket őrzetbe vesznek, nem büntetik meg kellően, hanem mindig letudják egy ejnye-bejnyével, vagy szedjenek szemetet a parkban, és nem volt példastatuálás, hogy aki rendőrre támad, azt bezárják fél- vagy egy évre a börtönbe. Azonban az, hogy mindig megússzák, egyre masszívabb támadásokhoz vezet” – részletezte.

Arról is beszélt, nagyon veszélyes, ha gázpisztollyal támadnak rendőrre, mert egy gázpisztolyról nem lehet megállapítani sötétben, hogy éles-e, vagy sem. Úgy fogalmazott, „ilyenkor pumpál az adrenalin az emberben, ha azt állapítja meg a rendőr, hogy az az ember veszélyes, közel jön, nagyon agresszív, a rendőr célzott lövésekkel hatástalanítja a támadót”.

Amint az emlékezetes, egy párizsi elővárosban, Champigny-sur-Marne-ban brutálisan megvertek egy rendőrnőt újévkor, hétfő hajnalban. Georg Spöttle azt mondta, hasonló helyzetben biztosan gyorsan cselekedett volna.

A biztonságpolitikai szakértő rávilágított: az elkövetőket példásan meg kellett volna büntetni. „Ha nem születik megfelelő bírósági ítélet, az állam nem mondja azt, hogy itt állj, akkor ez egyre rosszabb lesz” – summázta Georg Spöttle.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »