Spöttle: Demeter Márta Amerikában 25 évet kapna

Demeter Mártának az a szerencséje, hogy Magyarországon. Amerikában ugyanis 25 év börtön járna azért, amit tett – mondta Georg Spöttle, a Nézőpont Intézet elemzője az ECHO TV Jó reggelt! című műsorában.

Sok oka lehet annak, hogy Demeter Márta csak a harmadik átvilágításon bukott meg. Változhat a személyiség és a politikai nézet – fogalmazott Georg Spöttle, aki szerint az LMP-s képviselő valamilyen formában radikalizálódott, mert annyira kormányellenes lett, annyira ellenségének tekinti a jelenleg fennálló demokratikus rendet és Magyarország kormányát, hogy le akarta járatni.

Közölte: Németországban is voltak hasonló esetek. Afganisztáni misszióban résztvevő katonák neve látott napvilágot, aminek következtében családjaik és bajtársaik kaptak fenyegető leveleket, illetve tálib terroristák hamis üzeneteket küldtek, miszerint meghalt a hozzátartozójuk.

Nemzetközi szinten az Egyesült Államokban 25 év börtön is kiszabható azért, amit Demeter Márta tett – hívta fel a figyelmet a biztonságpolitikai szakértő.

Hozzátette, 25 év szabadságvesztésre ítélték azt a 19 éves katonát, aki a Pentagonból egy pendrive-on hozott ki titkos információkat, majd ezeket közkinccsé tette.

Nem kerülhet ki a köztudatba, hogy hová utaznak a politikusok, ugyanis a kiszivárgott információkat a terroristák bármikor felhasználhatják – szögezte le.

Hírdetés

Németországban egy parlamenti képviselő több vizsgálaton is átesik. Ott pl. utánanézhetnek, hogy a politikus milyen országokban járt, vagy hogy miket vásárol. A hitelkártya, illetve a pontgyűjtő kártya adatokból feltérképezhető egy ember személyisége.

A kényes információkkal zsarolhatóvá válnak a politikusok, elég ha csak Amerikára gondolunk, ahol szenátorok mondtak le szexuális beállítottságuk miatt – magyarázta.

Ha valaki nyíltan hazaárulást követ el, vagy katonai információkat ad el egy harmadik országnak, annak van egy bűnügyi minősítése is – mondta.

Demeter Márta elveszítheti a képviselői mandátumát, amennyiben kiderül róla, hogy nagyon komoly nemzetbiztonsági kockázatot hordoz – szögezte le a műsorvezető kérdésére.

A teljes beszélgetés megtekinthető az ECHO TV weboldalán.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »