Sporttörténelem: Márton Anita a magyar atlétika első világbajnoka

Sporttörténelem: Márton Anita a magyar atlétika első világbajnoka

Egyértelmű éremesélyesként számoltunk Márton Anita olimpiai bronz- és világbajnoki ezüstérmes súlylökőnkkel a birminghami fedett pályás atlétikai világbajnokság pénteki versenynapján, a nap folyamán viszont úgy alakult, hogy az ötpróbázó Krizsán Xéniára is figyelnünk kellett.

Noha utóbbival kapcsolatban a sportági szövetség elvárása mindössze az volt, hogy kerüljön a legjobb nyolc közé, az MTK korábbi ifjúsági (U23-as) Európa-bajnok sportolója idei legjobbjával kezdett 60 méter gáton, majd 182 centiméterrel egyéni csúcsot ért el magasugrásban, a súlylökés után – amely számban a nyolcadik lett – ötödik helyre sorolt be a tizenkét fős mezőnyben az esti távolugrás és 800 méteres síkfutás előtt. Mivel távolugrásban 609 centit tudott, összetettben a hatodik helyről kezdhette a záró számot, ebben összekapva magát a 4. helyen végzett, és megtartotta az igen előkelő 6. helyet.

Márton Anita Krizsán záró számával egy időben kezdte a lökést, és a furcsa körülmények nem feltétlenül az utolsó dobások nagy magyar művészének kedveztek. Sem a dobások gyakorlására, sem a hosszabb futásokra nem volt külön hely ugyanis a versenyzőknek, a gyakorló időszak utolsó pillanatáig pedig csak egy hálóval körülkerített zónában lehetett gyakorolni, ezáltal senki nem „lőhette be” magának a csarnokot. Amikorra pedig felszabadult a gyakorlóhely, már véget ért az az időszak, amikor ebben a sportágban értelmes időzítéssel, hatékonyan lehet edzeni.

Hírdetés

A lebonyolítást tekintve eltörölték a selejtezést, viszont az első három sorozatot végigdobatták mind a 16 versenyzővel, aztán a maradt a legjobb nyolc, az ötödik sorozat után pedig a legjobb négy, nem lehetett tehát taktikázni annyira, mint korábban. Már csak hab a tortán, hogy egyes szabálymódosításokat csak a vb előtt két nappal közöltek a versenyzőkkel.

Az biztosnak tűnt, hogy Márton Anita idei legjobbja (18,87) elég lehet akár az éremhez is, de az elsőséghez egy méterrel is nagyobbat kellett dobni ennél – körülbelül ennyi volt Márton szabadtéri egyéni csúcsa, a tavalyelőtti, portlandi fedett vb-n pedig 19,33-mal lett ezüstérmes.

Nem is bízta a véletlenre, a harmadik körben 19,48-cal – az országos csúcsra 15 centit verve – élre állt, eredményét hét vetélytársa a negyedik és az ötödik sorozatban sem veszélyeztette, a hatodik körben pedig már csak hárman támadták a kiváló dobást, köztük a szabad téri világbajnok kínai Kung – hiába, megszületett a magyar atlétika első világbajnoki aranya a békéscsabai Márton Anita révén, aki a végén, tét nélkül még dobott egy 19,62-t.

…és ez történt mégAz előzetes célt elérve mindkét 60-as gátfutónőnk elődöntőbe jutott, Kozák 8,16-tal kicsit simábban, a nála csak 4 századdal gyengébb Kerekes Gréta egy csöppet nehezebben, szombat este újra jönnek.A birminghami világbajnokságot már biztosan emlékezetessé teszi a férfi 400 méteres síkfutás harmadik előfutama, amelyből mind az öt versenyzőt kizárták pályaelhagyás miatt, köztük a grenadai ranglistavezetőt, Bralon Taplint is. A 800 méter favoritja, a kenyai Emmanuel Kipkurui Korir pedig vízum híján New Yorkban rekedt a verseny előtt, de a Facebookon közölte, „Isten hatalmas”, és beletörődött a sorsába.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelenik meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.03.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »