Spórolás: a szakszervezetek és munkavállalók találtak kétmilliárdot Tokár Géza2025. 08. 20., sze – 17:31
Mivel továbbra is zajlanak az egyeztetések, egyelőre nem tudjuk, hogy spórolna a kormány. Azt viszont igen, hogy a szakszervezetek és a munkáltatók miként hoznák egyenesbe a büdzsét.
A kormánykoalíció konszolidációs terveinek kidolgozása augusztusra (és szeptemberre) maradt, a nap folyamán is folyamatosan szivárogtak az ötletek a kormánytagok részéről. A legrészletesebb koncepciót azonban szerdán némi meglepetésre nem a pénzügyminisztérium mutatta be, hanem a szakszervezeti konföderáció (KOZ) és a Munkáltatók Országos Szövetsége (RÚZ) – a két intézmény közösen dolgozta ki és mutatta be a vonatkozó terveit.
A legkisebb rossz
A KOZ és a RÚZ közös javaslatának a mottója, hogy a konszolidáció minél kevésbé legyen káros a vállalkozói környezetre és a munkavállalók helyzetére nézve. A két szervezet szerint az általuk javasolt megtakarításokkal akár két milliárd eurót is sikerülhetne betömni a költségvetésben tátongó lyukon – pont annyit, amennyit a kormánykoalíció szeretne megspórolni.
A javaslat értelmében
az állam évi 250 millió eurót spórolhatna a közszféra részére szóló áru- és szolgáltatások vásárlásain,további 160 millió eurós megtakarítással járna, ha értelmesebben költené el az állam az energiára fordított pénzét,az energiaárak konszolidációján további 160-400 millió eurót spórolhatna az állam – mindehhez arra lenne szükség, hogy csak a valóban rászorulók fizessenek csökkentett árat a fűtésért, gázért és villanyért,az önkormányzati hatáskörök egységesítése 200 millió eurós megtakarítást jelenthetne az államnak,az állam tíz év alatt évi ötszáz millió eurót spórolhatna, ha fokozatosan megszabadulna azoktól az ingatlanoktól, melyek nem az állami intézmények feladatainak ellátását segítik – fölöslegessé vált lakásokról, üdülőkről, telkekről van szó.250 millió eurót hozhatna a konyhára a pénzügyminisztérium alatt ténykedő Érték a Pénzért (ÚHP) elemző osztály kisebb kiadáscsökkentő intézkedéseinek figyelembe vétele,150 millió euró bejönne abból is, ha az országban az uniós átlagnak megfelelő arányban sikerülne behajtani a jövedéki adót.
Eseti ötletek
A kormánykoalíció a következő hetekben juthat döntésre arról, hogy pontosan miként is képzeli el a jövő évi költségvetés konszolidációját. A feladat nehéz: a Fico-kormány már idén is megszorításokra kényszerült, de a különösen népszerűtlen tranzakciós adó bevezetése és a nagyvállalatok adóztatása is mindössze arra volt elég, hogy 5 százalék alá sikerüljön csökkenteni a költségvetési hiánycélt. A három százalékos cél eléréséhez ugyanakkor további takarékoskodásra van szükség.
Az elmúlt napokban több ötlet is kiszivárgott arról, milyen módon spórolna, illetve növelne bevételeket a koalíció. Az SNS egy rövid időn belül nehezen megvalósítható közigazgatási reform keretén belül csökkentené a megyék számát, amitől legalább 400 millió eurós megtakarításra számít, Richard Takáč földművelési miniszter szerdán bejelentette, hogy az állami intézmények összevonásával csökkentené a kiadásokat. Radomír Šalitroš, a régiófejlesztési tárca államtitkára szerint elemzik az úgynevezett „digitális adó” bevezetésének hatásait. Ez az adónem a Szlovákiában ténykedő nemzetközi vállalatok forgalmát érintené valamilyen módon.
Az előzetes visszajelzések alapján nagyon valószínűnek tűnik, hogy az ingatlanok adója emelkedni fog, a szociális járulékok néhány partner ellenállása ellenére is megváltozhatnak a jövő évtől kezdve, valamint ismét megnyithatják a második pillérből való kilépés lehetőségét.
Elképzelhető az is, hogy a kormány a magasabb jövedelmet progresszívan adóztatja meg, lehetőségként fennáll a vagyonadó és az ingatlanadó emelése – különösen akkor, ha valaki egyszerre több ingatlannak is a tulajdonosa.
Az államnak a tervek szerint összesen két milliárd eurót kellene megtakarítania, a Fico-kormány az eredeti jelzésekkel ellentétben biztosan nem szorítja három százalék alá a költségvetési hiányt 2027 végéig. A költségvetést várhatóan szeptember végén-október elején hagyja jóvá a kormány, de már a napokban bejelenthetnek több konkrét intézkedést.
Kapcsolódó cikkünk
A költségvetés jóváhagyása lesz a fő próbatétel a kormánykoalíció számára, és muszáj megegyezni – jelentette ki a TASR-nek Richard Raši (Hlas) házelnök.
„A koalíció megerősödve várja az őszt, ennek ellenére nehéz lesz. Az első komoly téma a konszolidációs csomag, hiszen hatással lesz a társadalom egy részére. Valakitől el kell venni, valahol takarékoskodni kell. A másik a költségvetés, muszáj elfogadni november végéig, mivel most lehetetlen kiegyensúlyozott költségvetést összeállítani” – mondta a TASR-nek.
A házelnök feltételezi, hogy a költségvetéssel nem lesz mindenki elégedett. „De az a fontos, hogy senki ne érezze magát vesztesnek, és főleg az állampolgárok ne” – jegyezte meg. „Ha a kormány folytatni akarja, és állítom, hogy ez az ellenzék nem jelent alternatívát, akkor meg kell egyezni a költségvetésről, különben nagy gondban lesz a kormány és az egész ország” – tette hozzá.
Megerősítette, hogy Ladislav Kamenický (Smer) pénzügyminiszter már ismertette a kormánypártokkal a további konszolidációs javaslatokat: 68 intézkedésről van szó mintegy 3 milliárd euró értékben. „A Hlas számára létezik több vörös vonal, amit nem lehet átlépni, például az idősekkel, betegekkel, a fiatal családokkal és a rászorulókkal kapcsolatban. Nem azokon fogunk spórolni és az ő rovásukra konszolidálni, akiknek most is kevés jut” – jelentette ki Raši.
Szerinte a konszolidáció és a költségvetés jóváhagyása komoly próbatétel lesz a kormánykoalíció számára, de a koalíció jelenleg stabil. „Ennek a stabilitásnak egyetlen fokmérője van, hogy a parlament megszavazza a kormánypárti tervezeteket. A legutóbbi ülésszakon így volt, az összes kormányjavaslat gond nélkül átment” – mondta. Raši a Hlast tartja a koalíció stabilizáló elemének, mert a tagjai nem mennek bele a csatározásokba és a nyilvánosság előtti üzengetésbe. „Mi nem idéztünk elő problémákat, annak ellenére, hogy kilenc hónapig nem volt betartva a koalíciós szerződés házelnökválasztásra vonatkozó része” – tette hozzá.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


