Spiclitörvényt hoztak létre Hódmezővásárhelyen

Miután a kormányhivatal törvényességi észrevételeket tett, módosítani fogja a hódmezővásárhelyi közgyűlés azt a június végén elfogadott rendeletet, amely alapján az önkormányzat jutalmat fizet egyes helyi bűncselekményekről bizonyítékokat szolgáltatóknak.

    A testület szerdai ülésén elhangzott: a kormányhivatal álláspontja szerint nincs akadálya annak, hogy a közösségi együttélés szabályait sértő cselekmények felderítéséhez segítséget nyújtó embereknek jutalmat helyezzenek kilátásba. Az elfogadottnál konkrétabban kell azonban meghatározni az esetek körét, valamint nem lehet a rendeletben olyan kérdéseket szabályozni, amelyeket magasabb jogszabály már rendez.

Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom – Tiszta Vásárhelyért Egyesület) kifejtette, olyan, a városnak jelentős anyagi kárt okozó ügyekben – vandalizmus, illegális szemétlerakás, korrupció – fizetnének legfeljebb 100 ezer forintos jutalmat, amelyekben jogerős ítélet születik. Közölte, a kormányhivatal észrevételének megfelelően még júliusban módosítják a rendeletet.

A helyi Fidesz közleménye szerint kevesebb mint két hét alatt a vásárhelyiek felháborodása megfutamodásra kényszerítette Márki-Zay Pétert. Azt írták: “A házmesterek rendszerét visszaépítő botrányos rendelet nemcsak az erkölcs, a józan ész és a tisztesség, de a jogszerűség próbáját sem állja ki.”

Hírdetés

Az ’50-es évek világát, a kommunizmus legsötétebb éveit idéző spiclitörvény biztosítja a feljelentőknek a névtelenséget, korlátlan hatalmat ad a polgármesternek, hogy eldöntse, melyik bizonyíték mennyit ér, és a legfeljebb 100 ezer forintos besúgódíj összegét maga határozza meg.

A spiclitörvény hatálya kiterjed a lakossági ingatlanok, magánterületek rendben tartását, a lakossági szokásokat és a közösségi együttélés szabályait meghatározó helyi rendeletre is, széles kört nyitva a város által fizetett feljelentésekhez” – áll a Fidesz közleményben.

Magyar Tudat

The post Spiclitörvényt hoztak létre Hódmezővásárhelyen appeared first on Magyar Tudat Nemzeti Hírportál.


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »