Spengler-kupa: A HC Davos nyerte a százéves tornát

Spengler-kupa: A HC Davos nyerte a százéves tornát

A 2023-as Spengler-kupát tizenkét év után nyerte meg újra a házigazda HC Davos, miután a döntőben 5-3-ra győztek a cseh Dynamo Pardubice ellen.  

Nem kíméltek egymást a csapatok, egyből egymásnak estek. A harmad elején a hazaiak dolgoztak ki több helyzeteket, ám az idő haladtával a pardubiceiek fokozatosan átvették az irányítást.

A 13. percben örülhettek a csehek, hiszen Robert Koušal  kék vonalra hátratett korongját a szlovák Martin Bučko be is verte a davosi kapuba, ám akárcsak a tegnapi elődöntőben, ez a gól is érvénytelen volt, a videóbírók les miatt nézték vissza az esetet.  

A harmad végén megszületett a mérkőzés első találata, a davosiak legeredményesebb játékosa, Dennis Rasmussen lőtt pontosan.

A második harmadban a davosiak kontrollálták a mérkőzést, nem engedték a pardubiceieknek, hogy kiegyenlítsenek.

A második játékrész elején Enzo Corvi, a többszörös svájci válogatott bombázott egy hatalmasat, így már 2-0-ra vezetett a hazai csapat.

Hírdetés

A mérkőzés első kiállítása hozta meg a fordulatot, és onnantól kezdve jött vissza a mérkőzésbe a Dynamo Pardubice. Az emberelőnyt rögtön kihasználták a csehek, Tomáš Hyka volt eredményes. Aztán jött a hidegzuhany a hazaiak számára, hiszen 13 másodperccel a szépítő találat után, egyenlített a Pardubice.

Robert Koušal váltotta gólra Lukáš Radil passzát. Az állás egyenlő volt, így mindkét csapat előtt adott volt a lehetőség, hogy megszerezze a vezetést.

A harmad közepén kisebb kakaskodásra került sor. A davosiak cseh játékosa, Matej Stransky előbb Tomás Dvorákkal akadt össze, aztán Lukáš Radil vitte jégre, így utóbbi játékossal együtt két percet pihenhetett. A tömegjelenet után megint vezettek a hazaiak, Klas Dahlbeck lövése talált utat a cseh kapuba. 

A záró harmad elején a davosiak legeredményesebb játékosa, Dennis Rasmussen eltörte a korongot, ám a játékszer furcsa módon irányt váltott, és egy cseh korcsolyán keresztül került be a kapuba, így már 4-2 villogott az eredményjelző táblán.

Két perccel később ismét a davosiak szereztek találatot,  a svéd Jesper Olofsson közelről betett egy kipattanót, ezzel pedig már három góllal vezetett a HC Davos.

Közeledett a végjáték, a pardubiceiek számára egyre kevesebb idő volt ahhoz, hogy visszajöjjenek a mérkőzésbe. Ján Mandát még éltette a reményeket, amikor egy eléje pattanó korongot sikeresen a kapuba juttatott. Ezzel két gólosra csökkent a csehek hátránya. A végjátékban a pardubiceiek időt kértek, és lehozták a kapusukat, hogy hat mezőnyjátékossal támadhassanak, de a hazaiak végül behúzták a meccset.

Eredmény:


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »