Ma van a parlamenti választás Spanyolországban. Történelmi esemény lesz.
Sok a hasonlóság Magyarország és Spanyolország között, csak mindig éppen “fordítva”.
Spanyolország közigazgatása kissé habókos, ugyanis hivatalosan egységes nemzetállam, míg a valóságban egy szövetségi állam. Az ország 19 autonómiára oszlik, mindegyik jelentős jogokkal rendelkezik, hivatalosen nem, de ténylegesen a spanyol autonómiák nagyobb jogokkal rendelkeznek, mint az USA államai. S mivel az ország teljes területe valamely autonómia része, így ez a gyakorlatban egy laza szövetségi állam.
Az autonómiák megyékre oszlanak, azok járásokra. Vannak autonómiák, ahol egyetlen megye van, s van 2 autonómia, ahol egy sincs, ez a 2 legkisebb – a két spanyol város az afrikai kontinensen -, itt az egész autonómia 1-1 járás.
Miért fontos ez? Mert a választási rendszert is befolyásolja. Bár a választási rendszer rendkívül arányos, – csak a 3 %-os bekerülési küszöb számít, viszont ezt is csak autonómia szinten nézik – így a rendszer mégis enyhén torzít a kisebb autonómiák javára, hiszen egyrészt nem lehet autonómia képviselő nélkül, másrészt a helyi kis párt is lehet országos párt, ha helyben eléri a 3 %-ot, míg országosan nem.
Mindenesetre, mivel egyéni képviselők nincsenek, a magyar rendszernél így is arányosabb a végeredmény. Pl. a legutóbbi választáson a győztes párt 28 % választási redménnyel megszerezte a parlamenti helyek 34 %-át.
Természetesen önérdekből az egyes pártok tömbökbe szerveződnek. A négy nagy tömb:
- középjobb,
- középbal,
- radikális jobb,
- radikális bal.
Aki ezen kívül van, az vagy nem számít hosszú távon, vagy olyan párt, mely eleve csak regionális szinten akar politizálni, ilyen pl. a legtöbb katalán és baszk párt.
A középjobb ma már teljesen a PP, ez a Néppárt, ez a volt francóista állampárt reformista kezdeményezéseinek romjain kialakult nagy párt. Azaz mintha a magyar MSZP spanyol verziója lenne, persze “fordítva”, csak itt szétesés és gyengülés helyett éppen erősödés következett be.
A Néppárt mára teljesen európai középjobb, liberális-konzervatív, erősen EU-párti.
A középbal a Franco alatti mérsékelt ellenzék utódja, ez alapvetően a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE), eredetileg marxista párt, a marxizmussal szakítottak Franco halála után, mikor ismét legális párt lehettek, ma ez tipikus európai középbal, szocdem-liberális párt, erős progresszívista programmal.
A PP és a PSOE között apró eltérések vannak a gazdaságpolitikában, de alapvetően ezek a liberális paradigmán belüli viták: pl. a PP csökkentené a vállalkozók adóját, a PSOE meg nem. Az igazi eltérés az identitáskérdésekben van: a PP egységesebb spanyol államot akar, a PSOE erős autonómiákat; a PP ellenzi a túlzott feminizmust, a PSOE feminista; a PP nem akarja átírni a múltat, a PSOE máig harcol Franco emléke ellen; a PP szégyellősen támogatja a homoklobbit, a PSOE meg tapsolva; a PP nehezíteni akarja a bevándorlást, azt csak spanyol anyanyelvű latin-amerikaiak számára könnyítve, a PSOE meg a “menekültek” integrációjáról beszél, stb.
Egyéni szinten még 20 éve is megesett, hogy PP és a PSOE hívei egymást fasisztázták, ill. kommunistázták. Ma már ez nem jellemző, mert megjelentek mind a 2 oldalon az erős alternatívák.
A PP-t most a felmérések 33-35 %-ra jósolják, a PSOE-t pedig 27-29 %-ra.
A radikális baloldal persze Spanyolországban mindig erős volt, hiszen ők voltak végül is a Franco-rendszer legkeményebb ellenzéke. A kommunisták az első szabad választáson 1977-ben 10 %-ot kaptak, aztán sokáig az örök harmadik párt voltak, ellenzékben vagy támogatva a PSOE-t.
A szovjet kommunizmus vége súlyos csapás volt a spanyol kommunistákra is, akik – ellentétben pl. az olasz kommunistákkal – szinte végig szovjetpártiak voltak, de nem tűntek el. Aztán éppen a PSOE túlzott középre húzódása, liberalizálódása hozta meg számukra az új esélyt. 2015-ben különböző szélsőbalos és újbalos erők szövetségeként 21 %-ot kaptak, majdnem elérve a PSOE-t. Podemos (= “tudunk”, “képesek vagyunk”) név alatt.
Aztán persze, azóta lassú zuhanásban vannak. A választóik csalódtak bennük, a szóbeli radikalizmusuk és a gyakorlati mérsékeltségük közti eltérés miatt. Leginkább a PSOE liberális politikájának támogatása vitt el tőlük sok szavazót. Plusz sok bajt okozott a pártvezetés több taktikai hibája is. A pártvezér ingatlanügye is sokaknak nem tetszett, vett magának egy szép, kellemes, középosztálybeli környéken új házat, s bár minden tiszta volt, azaz a fizetéséből vette, valahogy ez nem illett a “dühös és elnyomott kommunista forradalmár” képhez.
Tavaly új radikális bal szervezet jött létre, Sumar (= “összeadni”, “hozzáadni”) néven, azóta ehhez csatlakozott a Podemos is.
A Sumart most a felmérések 12-13 %-ra jósolják.
A radikális jobb más kérdés. Ilyen sose volt sikeres. A Franco-rendszer nem-reformista híve elvesztettek minden hatalmat, majd miután 1981-ben katonai puccsal próbálkoztak, elvesztették minden hitelüket is. Egy nemzedéknyi idő kellett a változáshoz, immár az új újjobb szelek mentén.
A Vox a semmiből lett hirtelen komoly párt, 2019-ben azonnal 10 %-kal került be a parlamentbe, jelenleg már ők a harmadik párt 15 %-kal. A legutolsó választáson 2 autonómiában a Vox lett a nyertes párt.
Közben a PP feladta korábbi Vox-ellenes álláspontját, több régióban is koalícióban kormányoz a Voxszal együtt. Most egyre több helyen is ez van: a PP vagy ellenzékbe vonul, vagy koalícióra lép a Voxszal.
Rendkívül vegyes azonban a szavazótábor. Bár van olyan réteg, mely egyértelműen Franco-nosztalgiákat táplál, sokkal inkább a mértéktelen bevándorlás, az EU, a feminizmus, a homoklobbi, az ateizmus elleni ellenérzések a meghatározóak, ahogy a PP túlságos középre húzódása.
A Voxt most a felmérések 12-13 %-ra jósolják.
Hacsak nem lesz ma nagy meglepetés, a PP fog nyerni, de nem lesz meg az abszolút többsége. S dönthet: nyíltan koalíció a Voxszal vagy ellenzéki szerep. A külföldi nyomás itt jóval kisebb, a Vox kevésbé démonizált párt, mint sok más hasonló nyugati párt, ráadásul a gazdasági kérdésekben a Vox kifejezetten liberális.
Ezen kívül a Vox nem rasszista, a párt egyik vezetője egy félig néger politikus (az anyja Egyenlítői Guinea volt spanyol gyarmatról származik). A bevándorlást is kulturális, nem faji alapon ellenzik. A nácikérdés sem áll, hiszen Spanyolország semleges volt a világháborúban. Ahogy antiszemitizmus-kérdés sincs: a Vox kifejezetten Izrael-párti az izraeli-palesztín viszályban, eleve ez Spanyolországban nem kérdés, maga Franco is befogadott nagy számban a háború alatt zsidó menekülteket, miközben ezzel párhuzamosan hangoztatta, egyébként egyetért Hitlerrel a “zsidó tőke” elleni harcában. Az ukrajnai háború se gond: a Vox ukránpártibb, mint mondjuk a francia Le Pen pártja. Tulajdonképpen a fő “baj” velük a homoklobbi, a genderizmus és a feminizmus ellenzése.
A Vox eleve nem igazán radikális, sokkal inkább reakció a baloldali radikalizmusra. A felmérések szerint az átlag Vox-szavazó diplomás középosztálybeli, aki egyszerűen mérges az ellenoldal dolgai miatt: folyamatos kedvezés a különböző kisebbségeknek, az ország szétesése felé vezető lépések, destruktív tendenciák.
Szóval a legvalószínűbb: megtörik a Franco halála óta létező konszenzus, s immár hivatalos kormányzati tényező lesz egy eddig szalonképtelennek tekintett párt.
Vox választási plakát Madrid központjában: “Vox – döntsd el mi a fontos”, a “fontos” dolgok: pénzbehajtás, bizonytalanság, megosztottság, szegénység, elhagyatottság, … (eltakarja a fa a többit), mellette meg egy kéz kidobja egy szemetesbe a nem fontos dolgokat: autonomista zászló, feminista zászló, szivárványos zászló, katalán zászló, Agenda 2030 (= az ENSZ fenntartható fejlődés programja), a többi nem látszik, azt hiszem egy sarló-kalapácsos zászló van lent balra még mint kidobandó.
Én alapvetően nem a Vox szövegeit követem, hanem az ellenük szólókét. Ebből sokszor több tudható meg. Egy ideje nagyon keményen megy ellenük a kampány a spanyol médiákban, melyek 90 % körüli arányban progresszívisták. A cél mindig ugyanaz: mélyen rasszista, nőellenes, Franco-párti, bigott, középkorban rekedt kép bemutatása, ráadásul annak sejtetése, hogy aki ellenzi a homoklobbit, az látens homokos – magyar szemmel meglepő a lejáratásban 2 dolog hiánya, pedofil papozás és antiszemitázás nincs, az utóbbit már magyaráztam miért nem téma, az előbbi meg feleslegesen megsértene sokakat, elég sok ember van, aki egyszerre baloldali és katolikus, a baloldali pap se ritkaság, plusz eleve a mostani római pápa progresszív ikonnak minősül.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
